~Kim~
Reggel a felkelő nap reluxán át beszűrődő sugarai ébresztettek,amelyek felnyitották a szemeim...nem csak szó szerint,átvitt értelemben is. Kérdések tömkelege megült fel bennem,élén a "Hogy jutottam tegnap haza?" és "Mi történt?" állt. Magasröptű gondolataim közepette ütemes dobbanások ütötték meg a fülem,melyek közvetlenül a fejem alól jöttek. Nehézkesen felültem,melynek hatására azonnali fájdalom nyilallt a halántékomba. Iszonyatos fejfájásomról a mellettem békésen szunnyadó Andy terelte el a figyelmem. Már épp nyújtottam volna a kezem,hogy megsimítsam tökéletes arcát,amikor képen csaptak az emlékeim. Letagadott,megbántott,próbált eltántorítani a versenytől,amit ha az emlékezetem nem csal,megnyertem,elrángatott a klubból,veszekedtünk,sírtam,magához ölelt,majd felemelt. Ezek voltak az utolsó képkockáim a tegnapi napról. De akkor mégis mit keres az ÉN szobámban,az ÉN ágyamban,MELLETTEM,az ÉN pokrócom alatt?! Ugye,mi nem...
Pillanatokon belül lesápadtam,s azt sem tudtam mitől jött rám a gyomorgörcs. Attól,hogy talán lefeküdtem Andyvel és még csak nem is emlékszem rá,vagy attól hogy a tegnap esti ital elkezdett visszafele kúszni a torkomon...
Megkönnyebbülten sóhajtottam fel,amikor egy nyújtózás alkalmával a talpig felöltözött Andy bukkant ki a pléd alól. Aztán realizáltam,hogy én is ruhában vagyok,ráadásul a tegnapi cuccaimban. Ja,eléggé másnapos lehetek ha ez csak 10 percnyi kómás érzelem vasút eredményeképp esett le.
-Jó reggelt!-nyöszörgött a mellettem fekvő Andy,szemeit dörzsölgetve. Lassan felült,arcára ijedtség ült ki,amint jobban végig mért.-Kimi,nagyon sápadt vagy. Minden oké?
-Hánynom kell.-tapasztottam egyik kezem a hasamra,másikat a számra,mivel nem lett volna valami gáláns az ölébe hányni...Szinte futva,enyhén szédülve botladoztam ki a mosdóba,ahol a hideg csempére rogyva kapaszkodtam a WC csészébe. Kínlódásom közepette egy meleg kezet éreztem a vállamon,ami hátrafogta a hajam. Hálásan pillantottam fel Andyre,aki aggódva méricskélt.
-Nos,ha most nem lennék ennyire szarul,nem akarnám,hogy így láss. De azért,örülök hogy itt vagy.-tápászkodtam fel,s húztam le tegnapi ivászatom eredményét.
-Beszélnünk kell.-fúrta kékségeit a szemeimbe.
-Egy kicsit rendbe szedem magam,utána hallgatlak.-komorodtam el,mert pontosan tudtam miről akar társalogni.
-Rendben.-bólintott,s húzta be maga után az ajtót.
A csaphoz csoszogtam,ahol bő vízzel arcot mostam és rögtön utána fogat is. Ruháimat a földre lökve álltam a zuhany alá. Percekig csak hagytam,hadd áztasson a víz,ezzel némileg kijózanítva,majd a hajamba sampont,testemre tusfürdőt dörzsöltem. Felüdülés volt újra tisztának érezni magam. Amint végeztem a szobámba vonultam,s bele bújtam az itthoni bő pólómba és cicanadrágomba. Andy már a konyhában várt rám,két csésze kávéval,s egy aszpirinnal. Kezeit tördelve dőlt neki a fekete gránit pultnak,alsó ajkát idegesen beharapta. Iszonyatosan vonzó volt,legszívesebben ott helyben letepertem volna,de nem voltunk most ehhez kellően jó viszonyban. Lehuppantam a vele szemben levő székre és vártam. Már javában a kávém végét kortyolgattam,mire végre megköszörülte a torkát.
-Ne haragudj!-nyögte ki nagy nehezen.
-Miért is?-húztam fel kötekedően a szemöldököm.-Ha jól emlékszem minden okom megvan rá...
Egy darabig hallgatott,láttam rajta nagyon nem akar belekezdeni a magyarázkodásba,de végül belátta anélkül nem tudok neki megbocsájtani.
-Tudod ki az a Juliet Simms?-kérdezte fojtott hangon,szemei indulatosan villantak rám.
-Igen. A volt barátnőd.
-Pontosan. A volt barátnőm.-hangsúlyozta.-Ahogy most a média előtt viselkedik,legszívesebben azt is letagadnám,hogy valaha közöm volt hozzá. Magamutogató,üres egy éjszakás ribanc lett. Mindennap más próbálja fel,és ő erre büszke. Megcsalt,mindenféle szégyenérzet és megbánás nélkül.
-Már nem azért,de hogy jön ez ide? Nem érek annyit,mint Ő? Hogy felvállalj?
-Ezt egy szóval sem mondtam. És nem volt Ő mindig ilyen.-mordult rám.
-Szóval már véded is?-röhögtem fel kínomban. Nem bírok kiigazodni rajta.
-Három évvel ezelőtt,amikor megismertem,egy egyszerű,ártatlan,kedves lány volt. Tiszta szívvel,soha senkinek nem akart rosszat. Pont ezért csodáltam minden mozdulatát,minden porcikáját. Ezért szerettem bele. Idővel egyre népszerűbb lett a Black Veil Brides,az Armynk pedig egyre csak gyarapodott. Persze én,mint egy idióta,vigyorogva vállaltam fel a lányt,akit szerettem.-sóhajtott egy nagyot,s ridegen végigmért.-Tudod mi történt mindezek után?
Óvatosan megráztam a fejem.
-A sajtó céltáblájának a részévé vált,s reflektorfénybe került. Rávilágítottak minden apró tökéletlenségére és felnagyították azokat. Az Army gonoszabbik rétege is szívesen támadta és mindennap csak azzal szembesítették mennyire nem illik hozzám. Mennyivel rosszabb mint a modell exem,Scout. Attól a naptól kezdve nem láttam boldognak. Szívből mosolyogni,őszintén örülni valaminek. Bárminek. Mindennel elégedetlen volt. Leginkább önmagával. Hiába hajtottam,hogy tökéletes és hogy nagyon szeretem,nem érdekelte. Egy olyan illúziót kergetett ami makulátlan. Szívtelen. Teljesen kifordult önmagából,s elvesztettem azt,akibe a kapcsolatunk elején beleszerettem. Viszont az a legfájdalmasabb az egészben,hogy én tettem ezzé. Ha nem vagyok,most normális élete lehetne,nem csak egy értéktelen liba lenne.
Tett egy határozott lépést felém,majd egyik kezével megragadta a csípőmet. Bizonytalanul néztem fel rá.
-Én csak nem akartam,hogy veled is ez történjen. Mindössze csak azt akartam,hogy ilyen maradj,amilyen most vagy. Akibe teljesen belebolondultam. Aki az éltem része,s akinek belepusztulnék a hiányába...Félek hogy elvesztelek,s nem tehetek ellene semmit.-suttogta fájdalmasan az utolsó szavakat. A szívem egyre hevesebben vert,szinte már zakatolt mellkasom börtönében.
-Tudod,engem egyáltalán nem érdekel mit gondolnak mások. És az sem hogy híres vagy.-vágtam a képébe,amitől egy kicsit meghökkent.-Nem kell a pénzed,a hírneved,nem kell semmid,csak te! Én téged szeretlek,te seggfej,nem azt amid van!-ordítottam szinte a képébe a végét. Feldühített,hogy azt feltételezte,vagyok olyan ostoba,hogy egy pár rossz szó miatt tönkre tenném azt,ami köztünk van. Megilletődött arckifejezését látva egy fokkal halkabban folytattam.-Nem érdekel,ha nem vállalsz fel,tedd ahogy jónak látod...csak...csak ne tagadj le. Tudod milyen érzés,amikor mindenki cserben hagy? Amikor már magadban keresed a hibát,miért vagy ennyire szerethetetlen?-néztem mélyen tengerkék íriszeibe,könnyező szemekkel.-Amikor...
Folytattam volna érzelmi kiborulásom,ha puha,bársonyos ajkai nem tapadtak volna az enyéimre. Óvatosan,mégis szenvedélyesen csókolt,mindent belesűrítve...a kétséget,a bizonytalanságot,a féltést és a szeretetet. Elhúzódott,s hüvelyk ujjával letörölte az első és utolsó könnycseppemet,ami végig mert folyni az arcomon.
-Bocsáss meg,kérlek.-hangjában őszinte megbánás csengett,arca fájdalmasan tükrözte benne dúló érzelmeket. Ajkai újra megtalálták enyéimet,s apró,kínzó csókokat hintett rájuk.-Sajnálom...-újabb csók.-Sajnálom...-még egy csók.-Sajnálom.-utolsó csók.
Paprika piros fejjel sütöttem le a szemeim,s vigyorodtam el.
-Nem tudnék rád tovább haragudni. Főleg ezek után.
Arcán elégedett mosoly terült el,majd szorosan magához ölelt.
-És ismét bebizonyosodott,hogy ellenállhatatlan vagyok.-nevetett fel.
-Azért nem kell elszállni magadtól Biersack...-morogtam a mellkasába,nagyot szippantva fűszeres kölniéből. Még az illata is mámorító.
-Ugyan. Csak tisztában vagyok az adottságaimmal.-húzta az agyam továbbra is.
-Ez esetben,kedves Andy,ha elzengett még minimum három dicshimnuszt tökéletességéről,a szobámban várom.-hagytam faképnél. Iszonyatosan fáradt voltam,a fejem még mindig hasogatott időnként,és nem mellesleg szombat volt. Az a nap,amikor büntetlenül haldokolhat az ember,hernyó pozícióban,a takarójába bebábozódva. Nekem pedig pontosan ez volt a tervem. A szobámba érve magamra rántottam a takarót,s szorosan behunytam a szemeim. Már majdnem sikerült elbóbiskolnom,amikor is az egyre hangosodó lépések,majd az ajtón át berontó Andy kiverték a szememből az álmot.
-Megjöttem.-vetődött az ágyra,amely egy nyikordulással fejezte ki nemtetszését.
-Észrevettem.-szűrtem fogaim közt,résnyire nyitott szemekkel.
-Remek. Mi jót csináljunk?
-Aludjunk.
-De én nem vagyok fáradt.-nyavalygott.
-Én viszont az vagyok. Szóval hagyj aludni!
-Van egy olyan érzésem,hogy fel tudnálak ébreszteni.-dörmögte a fülembe,majd egy durva,szenvedélyes csókpárbajra hívta ajkaim.
-Még mindig álmos vagyok.-vigyorogtam két puszi között,mire Andy szemeiben komisz kis szikra csillant. Pillanatok alatt maga alá gyűrt,s eleinte a szám,majd egyre lejjebb haladva a nyakam borította be égető csókokkal. Helyenként egy kicsit megszívta a gyenge bőrt,amely halk,mély sóhajokat váltott ki belőlem. Kezei elkalandoztak a testemen,s akárhányszor a fedetlen bőrömhöz ért apró szikrát futottak szét a testemben. Beletúrtam bársonyos fekete hajába,majd egy végtelennek tűnő csók után,amelyet immár én kezdeményeztem,megadtam magam.
-Rendben,talán mégsem vagyok annyira kimerült...-lihegtem.-Szóval,mihez lenne kedved?
-Szívesen folytatnám,amit most elkezdtem,de filmet is nézhetünk.
-Mit szólnál az "Ollókezű Edward"-hoz?-tereltem a szót,mivel már szimplán a gondolatba is belepirultam,hová vezettek volna az imént történtek.
-Ha téged az boldoggá tenne...-mondta nemtörődöm stílusban,de hangja tükrözte,hogy nagyon is jól szórakozik rajtam.-Piroska.
-He?
-Édes vagy amikor próbálod leplezni a zavarod. Olyan kis ártatlan vagy.-vigyorgott,miközben egy hajtincsemmel játszadozott.
-Köcsög vagy,Biersack.-röhögtem el magam kínosan.-Meglesz még ennek a böjtje.-ráztam felé a mutató ujjaim fenyegetően,miközben a laptopomat próbáltam újraéleszteni. Nem volt mai példány,s erre imádott emlékeztetni,amikor is félévente valami elromlott benne. Viszont szerencsémre most kivételesen gond nélkül működött.
-Alig várom.-villantott egy féloldalas mosolyt,majd minden figyelmét a közénk helyezett laptop képernyőjének szentelte. Időközben közelebb húzódtunk egymáshoz,én Andy mellkasán pihentettem a fejem,Ő pedig engem karolva nézte a filmet. Nem hiába volt az egyik kedvencem,a meseszerűsége mellett igenis sok mondanivalóval rendelkezett a történet. Épp a vége előtt 10 perccel érkezett el egy újabb megható pillanat,amit Andy ütemes hortyogása szakított félbe. Felnézve rá,szem forgatva konstatáltam,hogy elaludt. Gondolván,itt az idő a bosszúra,kikapcsoltam a gépet és felültem. Óvatosan,hang nélkül felé másztam,majd nagy huppanással "véletlenül" ráestem. Andy feljajdult,s kómásan,káromkodva nyitogatta kékségeit.
-Kimó,te mégis mi a szart csinálsz?-morgott rekedtesen.
Nevetésem visszafojtva színleltem alvást,s szuszogtam egyre szorosabban karolva.
-Tudom hogy ébren vagy. Mellesleg szállj le rólam,meg fojtasz!-küzdött az életben maradásért nyöszörögve. Szenvedését hallva kuncogni kezdtem,mire újra korholni kezdett.
-Nem vagy vicces.
-Pedig nagyon igyekszem.-szájaltam gúnyosan.
-Eressz el!
-A-a.
-Kérlek.
-Nem.
-Mit kell tennem a szabadulásért?-adta be a derekát.
-Ébren maradni az egyik kedvenc filmemen, "Mr.nem vagyok fáradt".-szembesítettem vele,hogy ennyi erővel hagyhatott volna engem is pihenni.
-Nem is voltam fáradt. Csak eluntam az életem.-háborgott.-Annyira csöpögős volt az egész,hol vannak az izgalmak? A kaland? Esetleg egy kis gyilkolászás?
-A végen lett volna,ha nem aludtál volna be.
-Szóval nem szabadulok?
-Nem épp abba az irányba haladsz...
-Rendben.-törődött bele sorsába.-viszont szomjas vagyok. Szóval ha nem haragszol...-állt fel,miközben csüngtem rajta,s tartott a fenekem alá nyúlva.-Ugye tudod,hogy röhejesek vagyunk?-baktatott végig a keskeny kis folyosón a konyháig,velem a derekán.
-Meglehet.-kapaszkodtam továbbra is rendíthetetlenül a nyakába és kulcsoltam lábaimmal a derekát. Sóhajtva emelt le a polcról egy üvegpoharat,amelyet félig töltött vízzel. Lassan,ráérősen kortyolgatta,amíg én szembesültem "gonosz" tervem hiányosságaival.
-Andy. Csúszok.-kezdtem el fészkelődni és feljebb harcolni magam.
-Akkor engedj el.
-Hmm.-tetettem gondolkozást pár másodpercig.-Nem.
-Makacs vagy.-állapította meg mosolyogva,majd a mosogatóba süllyesztette poharát.
-Tudom.-tornásztam magam vissza eredeti pozíciómba.-De te így szeretsz.-vigyorogtam magabiztosan.
-Pontosan.-túrt gondterhelten a hajába.
-Amúgy nem vagyok nehéz?-kezdtem el aggodalmaskodni.-Nem akarom hogy megrokkanj itt nekem.
-Bolond vagy.-nevetett ki,és nyomott a homlokomra egy puszit.
-Cöh. Csak kíváncsi voltam. Nem tudhatom,sosem másztam még ezelőtt villanyoszlopra.
-Szóval villanyoszlopra?
-Aha. De most végre belátom a várost!-szemtelenkedtem elrévedve a távolba.-Jézusom,az ott a szabadság szobor?!
-Ugye tudod,hogy az én türelmem is véges,Tökmag?-vonta fel a szemöldökét.
-Igen.-kúsztam vissza,s állon pusziltam.-Szeretlek.
-Én is.-csókolt meg lágyan.
-Olyan nyálasak vagyunk.-hajtottam a fejem a vállára.
-Tudom.-vigyorodott el,majd egy pillanatra ledermedt.-Te is hallod ezt?-indult meg a szobája felé.
-Misfits,Die die my darling.
-Többek között ezért is imádlak.-mondta,mire a mellkasába temetve a fejem,elmosolyodtam. Jól esett hallani tőle,s minden egyes alkalommal valami furcsa melegség árasztott el szavai hatására. Mint később kiderült,Ash hívta Andy-t,már legalább nyolcadjára a nap folyamán. Mire odaértünk,pont letette,de pár másodpercre rá,hangos dörömbölés hallatszott a bejárati ajtó felől. Andy kérdőn nézett le rám,de én egy határozott fejrázással közöltem,hogy nem szabadul tőlem. A nappalin átvágva megint csúszni kezdtem derekán,amit már nem állhatott meg szó nélkül.
-Kimó,kérlek,ne fészkelődj már.-mondta szinte nyögve.
-Csak nem zavarba hoztalak?-öltöttem rá nyelvet,mire a falhoz nyomott,s csípőmön éreztem kezdődő merevedését. Na,ennél a pontnál váltottam vissza szende kislánnyá és forrt a fejem rendesen. Néha magamra sem ismerek a közelében. Az állam alá nyúlt,hogy muszáj legyen egyenesen rá néznem. Mondanom sem kell,minden pimaszságom elillant,mert tudtam most elő hoztam egy másik,számomra eddig még sosem látott énjét.
-Ha most nem kéne ajtót nyitnom,már rég az ágyon nyögdécselnéd a nevem,meztelenül.-súgta rekedtes hangon. Lekulcsoltam róla a lábam és elengedtem a nyakát. Férfi perverzitás...kikészít.
-Na,mi van Purdy?-tárta ki az ajtót,amin szinte azonnal besietett Ashley.
-Az,hogy baszol felvenni azt a kikúrt telefont,az! Tudod hányszor hívtalak?
-Elégszer?
-Nyolcszor,te fasz. És tudod miért?-Andy némán megrázta a fejét,mire Ash folytatta.-Azért baszdki,mert Jake eltörte azt a kurva lábát!
-Nyugodj már le! Mi történt?
-Épp ment a reggeli kutya sétáltatásra,mire a két korcs valahogy úgy összegabajintotta a pórázt,hogy térdre esett és szana-szét zúzódott a betonon a térdkalácsa. Az egész délelőttöt,másnapos fejjel a kórházban töltöttem,Jake mellett trónolva. És tudod nem is ez a legnagyobb bajom. Az,hogy a New Yorki nagy koncert,ami kihúzhatna minket a csávából alig egy hét múlva lesz!
-Te jó ég.-sápadt le Andy mire realizálta a helyzet súlyosságát.
-Az. És még mielőtt kérdeznéd,lehetetlen,hogy addigra rendbe jöjjön. Egy darabig biztos fekvő beteg lesz,és nem terhelheti a lábát,utána még ha javul is az állapota és nem kell az ágyat nyomnia,nem állhat végig egy órás koncertet...
-Most vagyunk csak igazából szarban.
-De nyakig.-kontrázott Ash.-Szóval egy szűk hetünk van keresni egy gitárost,aki megbízható és rohadt gyorsan tanul. Mert minimum 10 számot játszanunk kell. Alsó hangon.
-Nagyszerű.-sóhajtott Andy mély szarkazmussal a hangjában.-Akkor minél előbb össze kéne ülnünk a bandával,és kieszelni ki lehetne a beugró.
-Úgy kéne,hogy Jake is áldását adja a dologra,szóval holnap mindenképp tenni kéne egy csoportos látogatást a kórházba. Még a délelőtt folyamán.
-Én is mehetek?-szóltam közbe bátortalanul,mivel eddig mint külső szemlélő voltam jelen. Kedveltem Jake-t és nem akartam,hogy úgy érezze esetleg,hogy nem érdekel a hogyléte,mivel nagyon is érdekelt. Egyike volt a legnagyszerűbb embereknek,akiket eddigi életem során megismertem,s tudtam,fordított esetben Ő is így tenne.
-Persze Kimi. Biztos örülne neked Jake.-váltott egy fokkal nyugodtabb hangszínére Ash,majd egy halvány mosolyt megeresztett irányomba.-A tegnapi versenyhez pedig gratulálok. Nem néztem volna ki belőled...
-Köszönöm.-viszonoztam a mosolyát,és a miheztartás végett megemlítettem a tétet is.-Viszont egy alsógatyás futással még jössz nekem!
-Mindenképp. Csak jöjjünk végre egyenesbe.-szakadt fel belőle egy óriási sóhaj,amelyet hosszú,mély csend követett.
Senki sem tudta,hogyan tovább...
