11.fejezet

~Kim~

Melegem volt,hátamon szinte patakokban folyt az izzadtság,de nem bántam. A félhomályban úszó,zárt helyiségben szinte íratlan törvény volt,hogy pácolódj a saját "levedben". Két hatalmas hangfalból bömbölt a zene,felettünk villódzó,színes lámpák adták meg a buli hangulatot. Jókedvűen ugráltam a zene ütemére,loboncomat jobbra-balra csapkodva. Hirtelen két kéz tapadt a csípőmre,fülembe egy ismerős hang morgott.

-Szia Édes.

-Szia Ben.-fordultam meg,hogy szemben lehessek kedvesemmel. Lábujjhegyre álltam és csókot leheltem ajkaira,amit ő hevesen viszonzott. Birtoklóan tapadt rám,kezei olyan helyekre vándoroltak,ahová azelőtt nyilvánosan soha. Zavarba hozott,annak ellenére,hogy nem sokakat érdeklünk,mi a kis sarokban nyalakodó pár. Elhúzódtam,és megfogtam a felfedezőútra induló pracliját.

-Milyen a buli?-kérdezte.

-Nem rossz. Jó a hangulat,zene,pia.-intettem egy elhaladó ismerősnek.-Tetszik. 

-És,nem lenne kedved inkább lelépni? Kereshetnénk esetleg egy motelt a közelben...-húzta végig mutatóujját a gerincemen.

-Még szerintem nem tartunk ott.-mondtam határozottan. Bár már több mint három hónapja együtt vagyunk,nem érzem úgy,hogy össze kéne feküdnünk. Csak 17 éves vagyok...tudom,hogy mások ilyenkorra már rég elvesztették a szüzességüket,de én még nem állok készen rá. Szeretem Bent,de alig ismerem. Mármint abban a három hónapban is alig találkozgattunk. Hetente egyszer-kétszer át tudtunk utazni egymáshoz,beszélgetni,andalogni,de nehéz egy párt alkotni,ha egy város áll köztetek. A nyári fesztiválon ismerkedtünk meg,ahol olyan aranyos volt,hogy a kedvenc bandám koncertjén a nyakába vett,hogy jobban lássak. Utána iszogattunk,sétálgattunk,beszélgettünk,telefonszámot cseréltünk. A búcsúzkodásnál egy félre puszi eredményeképp elcsattant az "első csókunk" is,amin mind ketten vigyorogtunk,mint a tejbetök.

-Rendben.-mondta kelletlenül,szinte bosszúsan.-Megyek,hozok inni.-indult meg a bár felé nagy dirrel-durral.

Nem tudom miért csinálja ezt. Már két hete küld felém félreérthetetlen jeleket,utalásokat arra,hogy ő nagyon is kíván,s szeretné,ha lefeküdnénk. Két hete akaratosan csókol és taperol. Általában leoltottam,hogy ne kanoskodjon,vagy rálépek a micsodájára,amin csak jót nevettünk,de sosem sértődött még meg. Egyre kínosabb ez már nekem. Lehet,hogy szakítanom kéne vele...nem először fordul meg a fejemben,elvégre ő 19 éves én meg 17. Egy korabelivel biztos jobban járna. 

Magányosan álldogáltam a sarokban,Benre várva,és magamat korholtam,amiért belementem a találkába. Úgy voltam vele,miért is ne? Olyan ritkán adatik meg,hogy találkozunk... És most azon imádkozom,némán,hogy Kellin falazzon nekem,amiért kiszöktem. Írtam neki kb. másfél órája egy SMS-t,de még nem válaszolt. Muszáj volt szegényt belerángatnom a dologba,a sima kilógás nem ment volna. Ha Alex észrevette volna,hogy eltűntem,azonnal beárult volna. De ha a szüleim úgy tudják,Kellinnél sátorozok,kérdés nélkül utamra engednek. 

A pult felé pillantottam,ahol Ben nagyon magyarázott egy vele egyidős,vagy idősebb srácnak. Italozgattak,össze-össze hajoltak egy pár bizalmasabb infó erejéig. Látom jól elvan nélkülem is...távozásomban egy gimis évfolyamtársnőm állított meg,aki már annyira részeg volt,hogy lefogadom kettőt látott belőlem...

-Hello-bello Kimi!-karolt belém,hogy megtartsa egyensúlyát.-Hogy vagy?-érdeklődött akadozó nyelvel.

-Jól,kösz.-rendeztem le. Nem neki fogom kiönteni a szívem.

-Én is jól vagyok.-vihorászott. "Az látszik,de senki nem kérdezte..."jegyeztem meg magamban.

-Az nagyon jó.-villantottam rá egy hamiskás mosolyt.

-Ugye?-vihogott. Erősen pia és cigi szaga volt már.

-Mandy!-szólította meg egy középmagas szőke fiú.-Már mindenütt kerestelek! Miért nem vártál meg ott ahol kértem?

-Bocsi Brian.-biggyesztette le a száját.

-Azt hiszem neked véget ért a buli. Többet nem kéne innod!-rótta meg.-Hazaviszlek.

-De én nem akarok hazamenni.-hisztizett,még mindig karolva engem.

-Pedig haza fogsz menni,velem.-mondta.-Átveszem.-mosolygott rám,látva a grimaszom.

-Örök hálám.-fejtettem le magamról Mandy kezét,és megindultam a kijárat felé. Egy kicsit hátráltatott a lökdösődő tömeg,de pár lépésre van már csak a kijárat.

-Hé,Kim,hová mész?-kapott el Ben.

-Haza.

-Miért?-értetlenkedett.

-Nem úgy vettem észre,hogy hiányoznék bárkinek is.-jegyeztem meg epésen.

-Nekem hiányoznál. Hoztam neked inni is.-tartott felém egy vodka narancsot. A kedvencemet.-Naa.-vágott cuki fejet.

Továbbra is játszva a sértettet átvettem a poharat,és rákulcsoltam az ujjaim a hideg üvegre. Ben hozzákoccintotta a sörös üvegét a pohárkámhoz,és lehúzta annak tartalmát. Én pedig,hogy tompítsak egy kicsit az agyamon,ami követelte,hogy induljak haza,egy korttyal kiürítettem a poharam. Az alkohol bizsergető melegséget  indított útjára a testemben.

-Gyere,táncoljunk!-ragadta meg a kezem,s a tömegbe vonszolt. Egész végig a derekamon tartotta a kezét,mintha attól félne,egy kis pia hatására már a földről kell kiskanállal összekaparni. Naiv...nem tudom családi örökség-e,vagy csak mázli,de acélmájam van. Ihatok akármennyit,nem tudok lerészegedni arra a pontra,hogy ne emlékezzek a történtekre. Egy kicsit elködösödik az elmém,de hamarabb hányok,mint hogy elájuljak.

Megbotlottam,de ő elkapott.

-Jól vagy?-aggodalmaskodott.

-Azt hiszem...-feleltem lábra állva,de nem így éreztem. Romlott a mozgás koordinációm. Rohamosan. Kezeimet alig tudtam megemelni,zsibbadni kezdtek. A lábaim pedig rogyadozni,összegabalyodni.-Mi történik?-dadogtam,s  felnéztem Ben arcára. Torzult a kép. Homályosan,de láttam,amint egy diadalmas mosoly,már-már vicsor terül szét rajta.

-Egy kicsit felöntöttél a garatra Szívem,inkább hazaviszlek.-támogatott ki a zsúfolt helyiségből.

A friss levegőre érve javult egy kicsit az állapotom,de még mindig nem volt az igazi. Ittam már le magam istenesen,de akkor nem voltam ilyen rosszul. Botladoztam,de legalább tudtam,magamtól járni. Most,ha nem fogna Ben,magatehetetlenül terülnék el a betonon. Itt valami nagyon nincs rendjén.
-Nem erre lakom.-mondtam zavarodottan,mert az ellenkező irányba indult meg. A falu déli végében van a házunk,de mi északra tartottunk. Az egyik leharcolt motel felé. Hát erről fúj a szél...
-Tudom.
-Hagyj békén!-próbáltam ellökni magamtól,hiába. Gyenge volt a karom,és még csak a saját lábamon sem tudtam megállni rendesen. Elfutni sincs esélyem. Bár homályosan láttam a dolgokat,annyira rájöttem,hogy teljesen kihalt az utca. Senki sem volt kint,hajnali 1 óra körül,akitől segítséget kérhettem volna. Egy árva lélek sem. Szörnyű volt azt érezni,tudni,hogy ki vagyok szolgáltatva Ben akaratának.-Kérlek,eressz el!-könyörögtem,de rám sem bagózott.
Nyeltem egyet,és megpróbáltam a lelkére hatni. Elvégre csak nem ilyen ő. Nem ilyennek ismertem meg.
-Légyszíves Ben,vigyél haza! Nem akarod ezt igazából. Én megértem azt is ha már engem sem akarsz,keress valaki olyan lányt,aki kielégíti az igényeid. Aki jobban tud szeretni.-nyöszörögtem,de igazából zavarodott voltam. Hasogatott a fejem,minden zaj és fény irritált. Legidegesítőbb a sötét utcán vakító fénnyel fölöttünk égő a lámpa volt,ami megvilágította a sima aszfaltot.

-De én nagyon is akarlak Kimi. Jobban mint te engem. Szóval most ezt a problémát orvosoljuk.-köntörfalazott.

-Nem vagyok hülye. Tudom,hogy bedrogoztál.-közöltem vele.-Állj le a színjátékkal!
-Ha ezt akarod...-húzott továbbra is maga után.
-És akkor most mi lesz? Megerőszakolsz?-tettem fel keserűen a kérdést,ami ott motoszkált az agyam egyik mély szegletében.
Nem válaszolt.
-Maradj most csendben,ha jót akarsz.-vonszolt át a motel előcsarnokán,egy folyosóra. Mintha tudnék kiabálni. Alig jön ki hang a torkomon...az is csak kín szenvedve. Már nála volt a szobánk kulcsa. Számító dög. Benyitott és az ágyra lökött. Bekulcsolta mögöttünk az ajtót.
-Tudod,ez az egész nem így történne,ha egy kicsit könnyebben adnád magad. A férfiak nem a türelmükről híresek.
-A férfiak...-motyogtam undorodva.-Szememben te csak egy féreg vagy. Nem férfi.
-Nem érdekel a véleményed.-vont vállat,és kibújt a nadrágjából.
Kétségbeesve próbáltam mozogni,de nem jött össze. Olyan volt,mintha a kezem helyén mázsás súlyok lettek volna,lábaim pedig nem engedelmeskedtek. A fejem majd szét robbant,szemem előtt már fekete pontocskák táncoltak. Tehetetlen voltam. Egy kendőt gyömöszölt a számba,nehogy valami csoda folytán segítség után tudjak kiáltani. 
Lassan rólam is lekerültek a ruhák,és megkezdődött a véget nem érő szenvedés. Nem finomkodott,nem bánt velem szépen,figyelemmel. Birtokolta a testem,úgy mozgatta mintha egy rongybaba lettem volna. Csak magával törődött és azzal,hogy a csúcsra jusson. Nem tudta,vagy nem érdekelte,hogy nekem ez az első. Behunytam szemeim,könnyeim némán folytak,s áztatták arcomat,igyekeztem szinte elhagyni a testemet és az elmémbe menekülni. Ott sem volt jobb a helyzet. "A te hibád!" "Ostoba!" "Megérdemelted!" "Mocskos...mocskos...mocskos!"
Elég legyen! Már az utolsó mentsváram is összeomlott. El akartam ájulni. Csendben meghalni. Volt is olyan pillanat,amikor elhittem,hogy minden rendben van. Amikor sikerült elhinnem,hogy ez csak egy rossz álom,amiből felébredhetek. De ezeket a pillanatokat a vaságy nyikorgása,ütemes,egyre gyorsuló falhoz csapódása szakította meg,tudatva velem,ne képzelődjek. Nincsen semmi sem rendben.

~Andy~

Este 11 óra van,Kim felől még mindig semmi hír. Nem jött ki vacsorázni,fürödni vagy épp csak fogat mosni. Az ajtaja előtt állva azon hezitáltam,hogy benyissak-e. Lehet,hogy baja esett.
"Hülye vagy Andy!-szidott a belső hangom.-Mi baja lenne házon belül? Hagyd abba ezt a túlzott aggódást,még a végén elege lesz belőled. Senki nem szereti,ha fojtogatják." Igaza van. Az is lehet,hogy nagyon belemerült a teendőibe...
-Ne. Kérlek.-ez Kim hangja. De kihez beszélhet? Rátapasztottam a fülem az ajtóra. Semmi. Kopogtam kettő aprót,s benyitottam. Az ágyában feküdt,párnái szana-szét voltak hajigálva,takarója egy csimbókban a földön hevert. Közelebb sétáltam hozzá,az ágy mellé guggoltam.
-Ne.-motyogta,s kibuggyant egy könnycsepp csukott pillái alól. Arca nedves volt. Homloka verejtékezett,de ő mégis egész testében remegett...nem volt hideg a szobában. Fel kell hogy ébresszem. Nem hagyhatom,hogy tovább kínlódjon valami rossz álomban.
-Hé,Kimó,nincsen semmi baj. Ébresztő!-ráztam meg óvatosan a vállát,mire felriadt.
-Ne.-mondta,felém lendítve a kezét,majd észre vette,ki vagyok. Felismert.-Bocsáss meg Andy.-hajtotta le a fejét,hátát az ágy támlájának vetette.
-Semmi gond. Jobban vagy?
-Tessék?-kerekedett el a szeme.
-Láttam rosszat álmodtál. Ezért keltettelek inkább fel. De nehogy azt hidd,hogy zaklatlak,-tettem fel a kezeimet,megadva magam.-csak hangokat hallottam kiszűrődni,és megnéztem nincs-e baj.
-Minden a legnagyobb rendben.-felelte ridegen. Megakartam érinteni a homlokát,nem lázas-e,de elhúzódott. A lábait magához ölelte,minél apróbbá zsugorodva.-Kérlek. Ne. Érj. Hozzám. Mondtam már. Jól vagyok.-préselte ki fogai között.

-Biztos ne segítsek valamit?-fájt így látni őt.

-Biztos. Nincs szükségem rád.-mondta halkan,erőtlenül.-Menj el.

-Értem. Ha ezt szeretnéd.-álltam fel. Ez szíven ütött. Nem tudom mitől vált hirtelen ilyen hűvössé és távolságtartóvá. Én voltam a barom,amiért reméltem,hogy a délután történtek neki is jelentettek valamit. Valószínűleg számára csak egy játék volt.-Szia.-hagytam magára a még sokkos állapotban lévő lányt. Nincs szüksége rám. Nincs. Akármi is történt álmában,én vagyok az utolsó,akinek elmondaná.
Bánatosan slattyogtam be a szobámba,visszasírva azokat a régi időket,amikor nem voltam szerelmes. Még Juliet előtt volt talán négy boldog hónapom. Utazgattunk,zenéltünk a srácokkal,s minden este jól leittuk magunkat. Nem bánatból,csak szimplán  Ash mentalitása szerint:"mert megtehettük". Örültünk,hogy felfelé ível a karrierünk,hogy barátok vagyunk,hogy fiatalok és egészségesek vagyunk. Örültünk annak,amit elénk tett az élet. Aztán jött Juli,aki fenekestől felforgatta az életem. Szerettem. Őszintén. De megcsalt. Ez volt az a dolog,amit képtelen voltam megbocsátani neki. Elárult engem. Hónapokon át szenvedtem,játszottam a hattyú halálát,amikor is a srácok a fejükbe vették,hogy "megnevelnek". Nem engedtek a bárokba,ahol új szokásom volt matt részegre leinni magam,majd az aktuális pincérnőt megfektetni,hanem elrángattak moziba,próbálni,strandra...CC még a gyerek játszótérre is elhurcolt,ahol jól megdobált homokgolyókkal. Lefoglaltak,elvonták a figyelmem arról,mennyire szar is nekem. A felejtés útjára léptem,és visszatért a régi énem. Minden energiám a zenélésbe fektettem,melynek eredménye a Wretched and Divine lett. Az új albumunk. Hatalmas sikert hozott,főleg az In The End,ami mára már több milliós megtekintéssel bír. És itt vagyunk most...újra ez a fura érzés szorongat,préseli ki belőlem az életerőt. Annyiszor gondoltam már rá,s tettem fel magamnak a kérdést:Miért vagyok ekkora mazochista?
Őt választottam,lakótársnak,mert szimpatikusnak tűnt,de bele sem gondoltam abba,hogy beleszerethetek. Miért nem valamelyik sótlan jó kislányra vagy aktakukacra bólintottam rá? Rágyújtottam,s hagytam hogy a nikotin megtegye várt hatását,lenyugtasson.

A kifújt füst,mint egy vékony fátyol körüllengett,s egy pillanatra olyan könnyűnek érzetem magam,mint egy tollpihe,ami tovaszáll a széllel. Aztán visszacsöppentem a szomorú valóságba. Nem vagyok az a típus aki könnyen feladja,de észre veszem,ha reménytelen a helyzet. Itt pedig az. Érzéseim bármi okból is,de viszonzatlanok maradtak,s ez nem fog változni,ha fejen állok akkor sem. Most már tudom.

10.fejezet

~Kim~

Már csak húsz perc,és minden családtagom otthon lesz. Apám hazaér a munkahelyéről,Alex a gitár órájáról,Anya pedig a kertészetből,amit még négy évvel ezelőtt indított a legjobb barátnőjével. Bejelentkeznek,s eljön az elkerülhetetlen virtuális beszélgetés. Jó lenne,ha elmenne az áram. Vagy bekrepálna a router. Vagy a gépem...

-Ideges vagy?-ült le mellém Andy a hatalmas,fekete bőrkanapéra,ahol eleve kezemet tördelve ültem,és úgy tettem,mint akit érdekelnek a TLC-s divatguruk és a pipaszár lábú modelljeik.

-Kicsit.-vallottam be.-Nem akarom elszúrni.

-Nem szúrtál el semmit. És nem is fogsz. Csak tiszta vizet öntötök a pohárba,ennyi az egész.

-Nem ismered még őket.-sóhajtottam lemondóan. Mindig féltenek,és aki csak megkörnyékez,vagy csak barátkozni próbál velem,legyen az fiú vagy lány,nagyító alá kerül. Csoda hogy Kellin elviselte ezt. Nehezen hitték el a szüleim,hogy nem több számomra egy barátnál,pedig úgy bántunk egymással,mint két testvér. Egyetlen egy barátom volt gimnáziumban,s vele sem végződtek túl jól a dolgok. Inkább jobb nem is gondolni rá.... 

Azóta azt hiszik,volt már több "pasim" is,csak nekik nem mutattam be a szerencséseket. Hiába védekeztem,hogy egy életre elegem van a férfiakból,ők öcsémből indulnak ki,aki minden héten más lányt szédít... 

-Még.

-Oh,ne érezd magad szerencsésnek,szét fognak szedni.-vetítettem előre az erős sejtésem. 

Mielőtt még válaszolhatott volna,felcsendült egy számomra ismerős dallam,a Misfitstől a Die Die My Darling.

-Hallo?-szólt a mobiljába Andy.-Aha...Persze...Kihangosítalak.

-Jó.-hallottam Ash hangját a vonal végéről.-Szóval...nincs nálatok CC?

-Azt hittem veletek van.-értetlenkedett Andy.

-Mi is.-röhögött a készülékbe Ash.

-Mikor vettétek észre,hogy nincs meg?-gyanakodott.

-Kb.egy órája...Igazából annyira nem hiányzott,csak kéne az a kocka feje,mert nem indul Jake gépe.

-Ez szép...-nevettem.-Csak nem az igaz barátság kellemes esszenciája melengeti meg szívemet?

-Nem tudom mit szívtál,de hagyj nekem is!-kérte Ash.

-Mindenképp.

-Akkor,megkeresitek?

-Meg.-indultunk el a kihangosított telefonnal a keskeny folyosón. Először a folyosó elején lévő fürdőszobát néztük meg,de üres volt. Ezt persze a kihangosított Ashley-vel is közöltük. Utána az én szobámba nyitottunk be,ami szintén az volt. A konyhában már észre vettük volna,a nappaliból meg nem rég jöttünk ki,kizárt,hogy elkerülte volna a figyelmünket egy 180cm-es srác,fekete ruhában. Maradt Andy szobája. A szemközti ajtóra pillantottam,és rájöttem,hogy ittlétem során én még nem is láttam a szobáját belülről. Lenyomta a kilincset és sóhajtva lépett szürke lepedős ágyához. 

-Itt van.-nézett le az ott terpeszkedő,igazak álmát alvó CC-re.

-Felkeltsük?-szemlélődtem továbbra is. A falai neki is,akár csak nekem,kék színben pompáztak,s néhol elvétve poszterek tarkították. Csak egy éjjeli szekrénye volt,azon egy apró,fekete búrás lámpával,és egy palack vízzel. Ezzel szemben egy tolóajtós ruhásszekrény helyezkedett el,ami mellett két ablak és egy erkélyajtó kapott helyet.

-Hagyjuk még egy kicsit.-mosolyodott el halványan és ráterített egy vékony pokrócot a barátjára. Olyan testvéries mozdulat,gesztus volt,amit én,a tulajdon öcsémtől,Alextől évek óta nem kaptam...törődés,bizalom és őszinte szeretet volt benne. Lehet szégyen bevallani,de csodálatom mellett irigységet is éreztem. Irigy voltam,mert tudtam,ha én elalszom,nem lenne aki betakarna. Arra ébrednék,hogy fázom,s egyedül vagyok. Nagyon egyedül.

-CC bealudt.-mondta,miután behúzta maga mögött az ajtaját.

-Szuper. Mondjuk sejthettük volna,ha hajnali hatig fent lesz,előbb utóbb kidől. Mindegy. Ha felkel,szólnátok neki,hogy kerestük?-zárta rövidre a témát Ash.

-Igen. Hazaküldjük.
-Rendben. Kösz,sziasztok!
-Szia.-mondtam.
-Szia.-vetette oda Andy is,s letette. Órájára pillantott,szeme sarkából engem figyelt. Mindketten tudtuk,itt az idő.

Szaggatottan fújtam ki a levegőt,és törökülésbe helyezkedtem az ágyamon,Andy mellett,aki a laptopomon kattintgatott vadul. Nemsokára felugrott az aprócska Skype értesítő,ami jelezte,hogy aktívak. Egy percbe sem telt,máris jelezte a bejövő videóhívást. Haboztam. Már épp azon voltam,hogy lefújom a hadműveletet és bekamuzok valamit,csakhogy mentsem az irhám,de mégsem tettem. Andy kezét éreztem a sajátomon,s azt,hogy ujjait óvatosan rákulcsolja az enyéimre. Megszorította egy kicsit a kézfejem,s egy bátorító mosoly kíséretében odasúgta:"Nem lesz semmi baj. Elragadó leszek." Megmosolyogtam a magabiztosságát és fogadtam a hívást,anélkül,hogy elhúztam volna a kezem. Furcsa volt ez az egész helyzet,de azt hiszem abban a pillanatban csak az járt a fejemben,hogy szükségem van rá.
-Szia Anyu,szia Apu.
-Kim...-kezdték,de elakadtak,mihelyst észrevették Andyt. Apa összehúzott szemmel vizsgálgatta,valószínűleg a nevén gondolkodott.-És Andre...
-Andrew Dennis Biersack. Andy.-segítette ki kedvesen mosolyogva.
-Hogyne.-mondta Apám faarccal.
-Mondd Andrew,mit keresel a lányom szobájában?-kezdett bele a faggatózásba anyám.
-Az igazat megvallva Kim kért meg,hogy vegyek részt ebben a társalgásban. Úgy gondolja,jobb lenne,ha megismernének,s talán megkedvelnének.-meglepődtem Andy választékos szókincsén és tiszteletteljes mondatain,annak ellenére,hogy tudtam,nem holmi barbárral osztozom a lakáson. Mindössze idegennek hatott ez az oldala a laza énje mellett.
-Talán.-kötötte Apa az ebet a karóhoz.-Kimantha,esetleg szólnál valamit te is?
-Így van. Szeretném,ha észre vennétek,hogy nem kell aggódnotok értem. Andy nagyon felelősség teljes és rendkívül erkölcsös ember. Mindig megtartja a két lépés távolságot.-hazudtam,s próbáltam figyelmen kívül hagyni egymásba fonódó ujjainkat. Láttam,hogy Andy épp egy vigyort próbál elnyomni,de szerencsémre jó színész volt,akárcsak én.-Biztonságban vagyok ebben a lakásban,vele.
-Valóban?
Bólogattam.
-Ez esetben Andrew,lenne egy pár kérdésünk hozzád...-folytatta a vallatást Anya.
-Rendben. De megtennék,hogy Andy-nek szólítanak?
-Persze Andrew.-hagyta rá Apám.
Andy értetlenül nézett rám,én pedig vállat vontam,jelezve,nem ő az első,akit igyekszik kiidegelni.
-Azt a rohadt kurva istenit!-hajolt be a kamerába egy sötétbarna,már-már fekete lobonc. Már csak ő hiányzott...

-Hogy beszélsz fiam?-tenyerelte tarkón az öcsémet Anya,ami jól eső érzéssel töltött el.
-Anya,Ő itt Andy kibaszott Biersack!-folytatta a trágárkodást.
-Az lennék.-tette hozzá szerényen a jobbomon ülő srác.
-Ismered?-tudakolta Anya Alextől.
-Hogyne ismerném. Minden jó zenei ízléssel rendelkező ember ismeri.
-Akkor én valahol lemaradhattam. Szánalmasnak érzem magam.-jegyezte meg apám szarkasztikusan.
-Semmi gond Apa,megesik.-közölte ridegen öcsém,amit Apa elengedett a füle mellett. Ő volt általában a megértőbb,lazább fél,aki jobban kezelte a tinédzser kori lázongásokat,beszólásokat. Anya  pedig az a fél volt,aki mindig a békére és a rendre törekedett. Nem tűrte meg a káromkodásokat és a veszekedéseket a házban.-Andy,tegezhetlek ugye?-nyomult a monitor közepébe Alex.
-Persze. Nem vagyok olyan öreg...-jött rá a válasz.
-Remek. Szóval Andy a Black Veil Brides énekese.-tartotta a kiselőadást öcsém.
-Tehát előadóművész vagy Andrew?-ezt természetesen Apám kérdezte.
-Igen Mr.Black.-felelte mosolyogva,de tudtam,hogy nagyon kínosan érezheti magát...az öcsém sztárolja,Apám vallatja,Anyám szúrós szemekkel nyársalja fel a képernyőn keresztül. De ő csak mosolyog. A kedvemért. Édes istenem,miért ilyen aranyos?! Miért nem mondott nemet? Akkor nem lenne ekkora bűntudatom,azért mert egy szemét liba vagyok. Fogom a kezét,mégsem szeretnék többet barátságnál. Vagyis a szívem azt mondja szeretnék,az agyam viszont az ellenkezőjét állítja. Állandóan hárítom a közeledéseit,amit bár nem mutat ki,tudom hogy rosszul esik neki. De megvan rá az okom,hogy ezt tegyem. Megtanultam már,jobb az agyra hallgatni.-Egy rock banda frontembere vagyok.
-Szóval egy rocker.-húzta össze a szemét.-Tetoválásokkal és piercingekkel.
-Nem szeretem,ha beskatulyáznak. Nem vagyok rocker. Sem tetovált,piercinges lázadó.-mondta nyugodtan.
-Akkor mi vagy,fiam?-kérdezte Apám fitymáló fejjel,de olyan választ kapott,amire nem számított.
-Önmagam.
Apa és Anya elkerekedett szemmel néztek rá,Alex meg rajongva itta a szavait.
-Tudom,nem hangzik valami nagy számnak,de ez vagyok én. A tetoválásaim egy-egy szép emlék,fontos ember nyomai,amik teljessé tesznek,nem pedig valamiféle rocker baromság,amivel a "menőségem"-rajzolt idézőjeleket a levegőbe.-fitogtatom. Számomra mind jelentőséggel bír,s így van ez a piercingjeimmel is. Egyiket sem bántam meg,egy pillanatra sem,hisz ezek tettek azzá aki vagyok,akire büszke lehetek. Nem mondom,hogy hatalmas dolgokat tettem le az élet asztalára,de én elégedett vagyok a teljesítményemmel,s amit elértem.
Láttam a szüleimen,hogy nem nagyon tudnak ehhez mit szólni,talán azért,mert nagyon is kedvükre való választ kaptak. Sosem szerették azokat az embereket,akik úgymond "farkukat behúzva" sodródtak az árral,lesz ami lesz alapon. Andyről messziről lerítt,hogy neki nagy álma volt a BVB,amit valóra is váltott,és összehozott,önerejéből. Ami nem semmi. Könnyű feltűnni egy tehetségkutatóban,műsorban és hírnevet szerezni,de megdolgozni érte,kivívni az elismerést,nem az.
-Nos,köszönjük Andrew,nincs több kérdésünk.-köszörülte meg a torkát Apu.
-Ezt mire véljem?-zavarodott össze Andy.
-Örülök,hogy egy ilyen korrekt ember a lányom lakótársa.
-Köszönöm.-felelte meglepve.
-De ha megbántja,esküszöm felkeresem és...
-Köszi Apa,tudjuk.-mondtam szememet forgatva.
-Nos,nekem mennem kell.-mondta Anya.-Még el kell ültetnem egy pár  fikuszt.
-További szép estét Mrs.Black.-vigyorgott Andy,feltehetően a fikuszon. Bár én már ezerszer hallottam ezt a szót,az átlagosnál nagyobb lelkesedést kelt bennem.
-Szia Anyu.-integettem.
-Szia kicsim.-mosolygott rám. Szent a béke.
-Apa,te nem akarsz menni?-pofátlankodott a gép elé Alex.
-De.-sóhajtott Apu,de mielőtt még elment,összekócolta  Alex gondosan beállított fürtjeit.
-Kösz.-dünnyögte.-Kimi,tudod te sem hiányoznál.
-Bekaphatod.-motyogtam feltápászkodva az ágyról. Kinyújtóztam és a megszeppent Andyre néztem.
-Ugye nem akarsz itt hagyni,vele?-tátogta elkerekedett szemekkel,riadt arckifejezéssel.
Kárörvendő mosoly terült el az arcomon.
-Csak egy kicsit.
-Kérlek!-könyörgött látványosan szenvedő fejjel.
-Hozok kakaót neked is.-búcsúztam,s hallottam az épp becsukódó ajtóm mögül,amint az öcsém ráveti magát.
-Andy,spanom...

Nem siettem el a dolgot,ráérősen adagoltam a kakaóport a bögrék aljára és öntöttem le hideg tejjel. Szép lassan kavargattam,hogy a por feloldódjon,s csomómentes legyen. Nem melegítettem meg,mert nem tudtam Andy hogy issza. Magamból kiindulva arra jutottam,hogy a hideget könnyen lehet melegíteni,de a meleget nehezebb lehűteni,szóval nem tettem a mikróba az italokat. Negyed óráig sertepertéltem és pakolásztam a konyhába,ezzel húzva egy kicsit az időt,megnyújtva Andy kínzását. Kellett neki olyan jó fejnek lenni az öcsémmel... Öt óra. Valószínű már kikészítette a kis kullancs. Kezemben a két bögrével nyitottam be a szobámba.
-Ugye ezt nem gondoltad te sem komolyan?!-hitetlenkedett Andy,öcsémmel farkasszemet nézve a kamerán át.
-De. Valljuk be,komoly ellenfelek lennének...megeshet,hogy legyőzi.-erősködött Alex.
-Ne nevettess.-szólt pókerarccal.
-Nem tudtam hogy szereted,szóval...-nyújtottam Andy felé az egyik bögrét.
-Tökéletes.-vette át és egy aranyos félmosoly kíséretében belekortyolt.
-Miről van szó?-érdeklődtem.
-Superman vs. Batman.-tájékoztatott az öcsém.
-Batman. Egyértelmű.-vágtam rá.
-Na,szép.-vergődött Alex.-Ketten egy ellen.
-Töki,ez az a téma,amin nincs mit beszélni. 100%,hogy a földbe döngölné a kis beképzelt kriptonit...-rendezte le Andy.
-Elfogultak vagytok.-sóhajtott,majd elköszönt,mert Anya rárivallt,idézem:"Alexander,már öt óra is elmúlt,és házi feladatod is van. Ne akard,hogy kikapcsoljam a Wi-Fi-t!" Erre ő fénysebességgel nyomott ki minket.
-Nem is tudtam,hogy szereted Batmant.-ivott még egy kortyot a kakaójából Andy,aminek hatására egy vékony,barna bajusz szerűség képződött a szája felett.
-Imádom.-feleltem,de azon kaptam magam,hogy egy szalvétával gondoskodva törlöm le a bajuszkát. Kék szemeivel az arcomat pásztázta,eleinte a szemeimbe fúrva azt,majd az ajkaimra meredt. Éreztem,hogy a szívem egy fokkal hevesebben ver,szám kiszárad. Gyönyörű,telt ajkak,egy kacérul hívogató fém karikával,ragyogó szemek,tökéletes arc. Mindent megadtam volna,hogy levethessem gátlásaim,és a karjaiba omolva hagyjam,hogy játsszon velem...-Olyan vagy mint egy kisgyerek.-nevettem el magam és vállon boxoltam,ezzel kivégezve a meghitt hangulatot.
-Kösz.-röhögött kínosan.-Jut eszembe,rá kéne nézni CC-re.-sétált át a szemközti szobába. Nem nagyon volt mit csinálnom,vele tartottam.
-Fel kéne kelteni.-morfondírozott.-De hogyan?
-Megrázogatni? Szólongatni?-adtam ötletet.
Rosszfiús mosoly terült el a képen,majd nemes egyszerűséggel ráugrott alvó cimborájára.

-Kelj fel te seggfej!-szajkózta vidáman,szinte dalolászva.

-Szállj le rólam!-nyöszörgött a paplan alól. 

-Nem. Gyere Kim,szállj be te is!-invitált-s háttal keresztbe feküdt a doboson.

-Kérlek Kimi,könyörülj!-szenvedett. Megesett rajta a szívem. 

-Andy,szerintem már ébren van.-próbáltam lehúzni CCről,de magára rántott és ölelgetni kezdett.

-Eressz el!-sipákoltam és rúgkapálva küzdöttem a szabadulásomért. Andy háta alatt pedig CC tette ezt,kígyózó mozgásokkal.

-Andy,ha én innen kijutok...-csapkodott dühösen a félkómás srác.-Ne számíts semmi jóra. 

-Most úgy félek.-színészkedett,továbbra is szorongatva. 

-Jól teszed.-közöltem és titkos fegyveremet bevetve csikizni kezdtem. Ha már egyszer ilyen gyerekesek vagyunk.

-Nem vagyok csikis.-közölte érzelem mentes hangon. 

-Csakugyan?-hagytam abba.

-Csakugyan.-felelte magabiztosan.

-Akkor csak engedj el,kérlek szépen.-vetettem be a nyalizást.

-Nem.-mondta egyszerűen.
-Kééérlek.
-Nem.

 Nagyszerű ötletem támadt. A cél a szabadulás. Próbáltam sportszerű maradni,de ha ő így én is piszkos eszközökhöz nyúlok. Szemmagasságba kúsztam neki és ujjaimat játékosan végig futtattam a  nyakán lévő tetovált tollpihén.

-Tudod,én mindig elérem amit akarok.-suttogtam a fülébe,egy hajtincsét birizgálva. Karjait szorosabban körém fonta,érdeklődve várta a fejleményeket. Tartottam vele a szemkontaktust,s csípőmet lágyan ringattam az övé felett. Pupillái kitágultak,meglepettség és zavarodottság suhant át művészi arcán. Halk sóhaj hagyta el a száját,amibe beleborzongtam. Szemeiben valami furcsa,eddig még nem látott láng égett. Talán a vágy és az izgalom elegye lehetett,ami valószínűleg engem is hatalma alá kerített. Éreztem ahogy egy idegen melegség árasztja el a mellkasomat,elhomályosítva az elmém.  Közelebb hajoltam az ajkaihoz,s mielőtt még azok találkozhattak volna az enyéimmel megálltam. Szégyelltem magam,de jobban élveztem,mint kellett volna. 

-Mindig.-ejtettem ki ezt a szót,úgy,hogy a szám súrolta az övét,aztán...felemeltem egy párnát és az arcába csaptam. Kicsúsztam az elgyengült szorításból és kirángattam alóla a már félig szabad CC-t.

-Futás!-ragadtam karon,és rácsaptuk az ajtót Andyre.

-Ez nagyon kegyetlen volt.-jött ki a szobából szomorkodva.
-Mondod te,aki rám tehénkedett.-háborgott CC,de hálás volt amiért kimenekítettem.
-És kis híján halálra ölelgetett.-kontráztam.
-Öreg,szeretet hiányos vagy?-morgott tovább Chris.
-Ugyan.-legyintett Andy.-Valljátok be,hogy élveztétek!
-Elmész te a picsába...-zsörtölődött tovább CC és már csak a bejárati ajtó csapódása maradt utána.
-Majd megbékél.-rántott vállat Andy.-Mi jót csináljunk szépségem?-villantott egy ezer wattos mosolyt és félkézzel átkarolt. Ezt jól megcsináltam...
-Bocsi,de nekem most dolgom van.-hazudtam,lerázva a kezét a vállamról.-Szia.-tűntem el a szobámban.
Nem érdekelt,hogy alig van hat óra,fáradtan rogytam le az ágyamra,s dőltem el azon. A matrac besüppedt,s felvette az alakomat,a megfelelő támasztást adva ezzel. Jó volt csak feküdni és a plafont vizslatni. Az agyamban ezer meg ezer kérdés kavargott,ugyanazzal a személlyel kapcsolatban. De kimerült voltam velük foglalkozni. Túl kimerült.

9. fejezet

~Andy~

Másnap reggel a felkelő nap halvány sugarai ébresztettek,miközben még ők is lustán szűrődtek be a reluxa rései között. Komótosan tápászkodtam fel,az ablak felé lépdelve nyújtózkodtam. Egy újabb reggel Los Angelesben...az angyalok városában.

Végig néztem a már zsúfolt utcákon,a színesedő falevelekbe öltöztetett fákon,az alig világos égen,s a kocsisoron,ami a távolban kígyózott. Az erkélyajtót kinyitva meglepően friss levegő borzolta fel az amúgy is kócos hajamat. Hideg volt,pláne egy szál boxreben,ami nekem pizsama gyanánt szolgált,de nem igazán zavart. Kezembe vettem egy szál cigit,s rágyújtottam. Az erkélyemre kilépve,a korláton félig kihajolva fújtam messze a füstöt,csendben bámulva a rohanó várost. Még alig van 8 óra,már a lakosok nagy része ébren van,s teszi amit tennie kell. Mondjuk az már más kérdés,ki leli benne örömét. Elmélkedésem közepette lassan tövig égett a cigim,így kénytelen voltam elnyomni majd elkezdeni készülődni. Húsz perc múlva már teljesen felöltözve,belőtt hajjal ügyködtem a konyhában,mondván,éhen halni nem kéne. Éppen vártam hogy elkészüljön a pirítósom,amikor Kim lépett álmos fejjel a konyhába.
-Szerintem odaégett.-szimatolt.
-Bassza meg!-ugrottam a félresikerült reggelim mellé,hátha menthető még.
-Hagyd!-tolt odébb vállával,s pár gombnyomás és csavarás után előugrott a megfeketedett kenyérszelet.-Nyiss ablakot,kérlek! Meg lehet fulladni.
Bólintottam. Igaza volt,gyilkos szag keringett a "mennyei mannám" körül.
-Hogy lehetek ilyen béna?-morogtam az ablak mellett.-Egy pirítóst sem tudok megcsinálni.
-Egyszer majd csak összejön.-vigyorgott rajtam.
-Jó füled van.
-Áldás és egyben átok is,hidd el.-rázkódott össze valószínűleg egy régi emléke hatására. Tetőtől talpig végigmértem,s rádöbbentem,hogy az alvós ruhájában is nagyon csinos...karcsú derekát elrejtette egy hatalmas fekete egyszarvús póló,amire gigászi,fehér betűkkel "unicorn porn" volt nyomtatva egy béna kis figurával. Formás,rövidke lábaira pedig szürke testnadrág passzolt.-Na,akkor maradjunk a pirítós vonalon,vagy hanyagoljuk?-kérdezte.
-Inkább hanyagoljuk.-feleltem fancsali képpel.
-Melegszendvics?
-Jöhet.-mosolyodtam el.-Hogyhogy ébren vagy? Tegnap nem azt mondtad,hogy ma nem melózol?
-De,csak nem volt jó éjszakám. Te hová készülsz?-utalt a gondosan megválogatott szerelésemre.
-Fél tízre kell átmennem Jinxx és CC lakására,ott gyülekezik a banda,aztán együtt indulunk L.A. déli végébe,ahol egy reggeli műsorban fogunk szerepelni,körülbelül 11-kor.
-Melyik csatornán?
-Csak nem megnéznéd?-villantottam egy győztes vigyort. Mindenáron azon voltam,hogy valami jelet csikarjak ki belőle,amiből kiderülhet,hogy érdemes küzdenem érte...
-Talán.-vont vállat és tovább ügyködött.
-A kilencesen.
-Énekelni is fogsz?
-Nem. Ez most csak egy talk show lesz.
-És most van kedved énekelni?-nézett rám reménykedve.
-Legyen?-mosolyogtam.
-Legyen.
Míg ő a reggelimmel babrált,addig én a szórakoztatására,meg egy kicsit hála képpen,belekezdtem az egyik legújabb,még mások által sosem hallott számunkba. Mire a Heart of fire végére értem ő is elkészült.
-Szóval ilyen lesz a Black Veil Brides ötödik albuma...-állapította meg,s letette elém a tányért.
-Igen,bár még egy fél évet minimum várni kell vele,mire elkészül. Eddig csak ezt az egyet írtam,ezen dolgozunk a stúdióban a srácokkal. Tetszett?
-Imádtam. Mellesleg,gyönyörű hangod van.
-Köszönöm.-mondtam lazán,bár  belül melegség járta át a mellkasomat. Sokan mondták már,de tőle hallani más volt. Jobban esett.
Megettem a szendvicset,majd már csak megszokásból,neki álltam elmosogatni. Berögződött,mivel eddig egyedül voltam,és értelemszerűen egyedül kellett rendet tartanom magam körül. Hirtelen arra eszméltem,hogy csend van. Túl nagy csend. Elment volna? Megfordultam,hogy megnézzem itt van-e még,s kellemes csalódásban volt részem. Az asztalon ült,és vigyorogva engem bámult. 

-Ilyen szép lennék?-incselkedtem.

-Szépségeddel csak a szerénységed vetekszik...-szájalt vissza. Azért őt sem kell félteni.-Jó nézni ahogy szorgoskodsz. Egy férfi,aki elmosogat,szépen,igényesen. Bocsi,hogy úgy nézek rád,mint egy kihaló faj utolsó példányára,de azelőtt nem volt ilyenben részem.
-Semmi baj. Ilyen az,ha sokáig magára van utalva az ember.-fordultam vissza és tovább öblögettem a tányérokat. Mind ketten megnémultunk,váratlanul,szinte gombnyomásra. A beállt csendet csak a zubogó víz és Kim sarkának és az asztalnak néhai ütközése törte meg koppanó hangot hallgatva. Nem volt kínos,inkább kellemes és megnyugtató.
-Andy...-kezdte bátortalan hangon.
-Igen?
-Kérhetek egy hatalmas szívességet?
Összeráncolt szemöldökkel zártam el a csapot,és minden figyelmem neki szenteltem.
-Mi lenne az?
-A szüleimről van szó. Mint tudod,nem végződött túl jól a legutóbbi beszélgetésünk. Sőt mi több,nem túlzok,ha azt mondom,pocsék volt...Szóval,ma rendbe szeretném hozni a dolgokat.-szólt határozottan,majd bizonytalanul hozzá tette:-Veled.

-Hogy jövök én a képbe?-hökkentem meg. 

-Segíts kérlek! Együtt könnyebb lenne. Elmagyaráznánk nekik,hogy te csak a lakótársam vagy aki nem akar velem szexuális kapcsolatot létesíteni,-Dehogynem...tette hozzá a fejemben suttogó ördögi hang,ami másra sem vágyott,mint hogy szorosan Kim ajkára tapadhasson.-ettől megnyugodna apám. Aztán bemutatkozhatnál,elővehetnéd a lehengerlő mosolyodat és biztosíthatnád anyámat arról,hogy nincs priuszod, és megbízható,tiszteletteljes és felelősség tudatos állampolgár vagy.

Hunyorogva várta az elutasítást,pedig nem nagy kérés volt,amit szeretett volna. 

-Tegyük fel,megteszem. Itt merül fel a kérdés: Nekem ebből mi hasznom?-kérdeztem megenyhülve.

-Jövök neked eggyel. Behajthatod.-mosolygott a győztesek fogsor villantásával.

-Rendben.-egyeztem bele. 

-Szuper vagy!-pattant le az asztalról és beviharzott a szobájába.

-Az vagyok...-motyogtam magam elé. 

A hűvös utcákat szelve,sokadjára gondolkodtam el azon,mi lenne,ha vennék egy saját kocsit. Talán nem kéne órákig koptatnom a lábaim vagy a buszon zötykölődni egy csapat idegennel egyetemben. Talán nem fagynék meg. Talán elkerülhetném...ezt. 

-Édes Istenem!-sikított fel mögülem egy lány,kettő másik korabeli társaságában.-Andy Biersack?

Vettem egy mély levegőt,és mosolyt öltve fogadtam rajongóimat.

-Igen?

-Whááá. El sem hiszem.-olvadozott a szőke. 

-Én mondtam hogy ő az...hátulról is felismerem. Amúgy jó segged van Andy!-mondta a barna hajú aki megszólított. Furcsa volt ezt egy szinte gyerek szájából hallani. Körül belül 15-16 éves lehetett.

-Köszönöm?

-Semmiség.-rántott vállat.-Holly? Élsz még?-lóbálta meg a kezét a harmadik,engem meredten bámuló lány arca előtt. 

-Igen.-mondta és közelebb lépett hozzám.-Megérinthetlek?-nyöszörögte sokkos állapotban.
-Tessék?-kérdeztem,hátha félrehallottam valamit.
-Megérinthetlek?

-Izé...-zavarba hoznak. Nagyon.-Felőlem.

Óvatosan felém nyújtotta karját,és a mutató ujját hozzá érintette a vállamhoz.

-Valódi vagy.-kerekedett el barna szeme és megölelt.

-Az vagyok.-biztosítottam róla,de ő továbbra is úgy kapaszkodott belém,mintha rég nem látott ismerőse lennék,vagy valamifajta biztos pont az életében. Teste némán rázkódott.-Minden oké?-fordítottam magammal szembe,hogy lássam az arcát. Könnyek áztatták.

-Ühümm.-bólintott,majd újra rákezdte a zokogást. Kínos és nem lett volna helyénvaló csak megvárni amíg magától megnyugszik,úgyhogy ezúttal én öleltem át. 

-Semmi baj.-csitítottam,miközben a hátát simogattam.-Semmi baj.

Kérdőn néztem barátnőire,miért borult ki ennyire a karjaimba zárt lány. 

-Hollynak olyan vagy mint egy hős. Többször mentetted meg az életét mint gondolnád,pusztán csak a létezéseddel.-felelt a szőke. Elképedve révedtem a távolba. 

Lehetetlen,hogy ekkora hatással lenne az én jelentéktelen életem máséra...egyszerűen lehetetlen. Holly  finoman eltolt,és megtörölte az arcát. Válaszra várva figyeltem. Felhúzta bő pulcsija ujját ahonnan előbukkant a hegekkel teli alkarja.
-Miért?-hűltem el,meglátva,hogy alig maradt a bőrén sértetlen rész.

-Ezt apám miatt.-mutatott egy mély vágás nyomára.-Alkoholista. Veri anyámat és néha engem is. Ezt anyám miatt.-mutatott a mellette lévőre.-Azért mert hagyja ezt. Ezt a hazugságok miatt.-mutatott egy veszélyes mélységűre.-"Egyszer minden jobb lesz." "Szeretlek." "Biztonságban vagy." 

Sorolta,érzelem mentes hangon. Ezeken kívül még számos penge nyom tarkította az apró lány karját.

-A másik sem jobb.-húzta el a száját.-De élek. És lélegzek. Miattad.-mosolygott kedvesen.-Neked köszönhetem.

Nagy szavak voltak,de ő hitt bennük. Elhitte,hogy amit mond,az úgy van,és igaz. Én nem.

-Ez hülyeség. Nem tettem semmit.-mondtam keserűen.

-De. Harcra inspiráltál. Erőt adtál. 

-Nem Holly. Én tényleg nem tettem semmit. Te voltál erős. Mindig is.-mondtam határozottan. Utálom az önkínzás összes formáját,élén ezzel,de nem tettem szóvá. Nincs rá szüksége,hogy kiosszam,és nem javítana a helyzeten semmit.  Tudja,hogy nem helyes amit tett. Ezért nincsenek friss hegek és varral fedett vágások.-Büszke vagyok rád.-jelentettem ki őszintén,majd lehúztam egyet a számos csuklómon díszelgő bőr karkötő közül,amit aztán ráhelyeztem a vékony csuklójára.-Ha újra erre vetemednél,gondolkozz el,kitől kaptad.
Bólintott,aztán még búcsúzóul hosszasan megölelt,majd elköszöntünk egymástól. Barátnői vigyorogva támasztották két oldalról a botladozó,fiatal lányt,s folytatták útjukat,feltehetően a gimnáziumba,ahová tartottak. 

Az utam hátralevő részén,újra és újra játszódott ez a jelenet a fejemben. Szokatlanul közvetlen voltam vele,pedig nem szoktam ilyet. Nem azért mert az egyik rajongóm volt,hanem inkább azért,mert az egyik gyerekkori barátom juttatta eszembe. Sokszor véltem felfedezni rajta  sebhelyeket,rejtélyes nyomokat. Azzal a kivétellel,hogy azt nem önmagának okozta. A nevelő apja tette vele. Mondtam,hogy szóljon,s kérjen valakitől segítséget,de nem tette. Félt. Én pedig őt féltettem. Gyenge volt fizikailag és lelkileg is. Néha nem tudtam mit mondhatok neki és mit nem,csak hogy ne  bántsam meg. Én voltam az egyetlen barátja. Aztán elköltöztek. Soha többé nem találkoztunk vagy beszéltünk. Nem tudom a mai napig,miért nem keresett,vagy válaszolt a hívásaimra. Akkoriban nagyon haragudtam rá,de  nem gondoltam komolyan. Ha komolyan gondoltam volna,nem reménykedtem volna abban,hogy tovább lépett és elfelejtett. Nem reménykedem volna abban,hogy jól van...hogy életben van.

-Késtél.-jegyzete meg CC a kocsi hátuljából.

-Bocs.-mondtam,majd bevetődtem az anyós ülésre Jinxx mellé.

-Mindenki kész?-kurjantotta el magát.

-Igenis Kapitány!-zengte egyszerre a társaság,de Jinxx nem vette a lapot.

-Akkor jó.-indította be a motort.
Értetlen tekintetek szegeződtek a hátának,folytatásban reménykedve,hiába. A kocsi lassan kigördült a főútra,és becsatlakozott a forgalomba.
-Miért Kapitányoztak le?-gondolkozott.

-Ezt komolyan kérdezed?-hangomból sütött a megvetés és a hitetlenség. Ő volt a legidősebb tag a bandában,és sokszor neki volt a legtöbb esze közülünk. Ő látta a legtöbb filmet szerény kis társaságunkban,ahol előszeretettel spoilerezett,persze ez nem maradt megtorolatlanul,legalábbis Ashley részéről nem. Mindemellett igazi sorozatguru volt,és mindig tudta milyen filmek vannak épp toplistán. Számomra elképzelhetetlen volt,hogy tényleg nem ismeri a Spongyabob-ot.

-Igen.

-Azt hiszem kikövetlek Twitteren,Instagramon,Facebookon és az összes közösségi oldalon,ahol csak az ismerősöm vagy.-vetettem oda,s elmerültem a telefonomban. Persze csak viccből mondtam,de láttam Jinxxet a szemem sarkából,ahogy aggodalmasan a telefonom képernyőjét  lesi.-Az utat nézd Kapitány.-húztam az agyát nevetve. 

Gyorsan odaértünk,igazából nem nagy távról volt szó,csak L.A-t kellett átutaznunk. Ezt a műveletet természetesen jelzőlámpák és forgalmi dugók nehezítették meg. Az interjú előtt felkentek ránk egy kis sminket,hogy eltakarják a bőrhibáinkat,majd a személyzet bekísért minket az előre berendezett terembe,ahol a műsorvezető,Carla már várt minket. A szoba hatalmas volt,de csak az egyik felében voltak bútorok,díszletek. A másik felében a stáb és az operatőrök voltak,felszereléseikkel együtt. Fényerőt állítottak,mikrofonpróbát tartottak,kameraállásokat próbáltak...egy szóval rákészültek a dologra. Carla már a belépésünk után széles mosollyal fogadott minket,látszott rajta,hogy őszintén örül nekünk. Mi voltunk számára a változatosság. Öt darab tetovált,feketébe öltözött rocksztár,akik nem éppen mindennapi jelenségek,ráadásul képesek bárhol,bármikor otthonosan érezni magukat. Túlságosan is. Érdekes kérdéseket tett fel,amikre nem mindig kapta meg a legkomolyabb választ. Ash,én és Jake voltunk akik dobtunk valamennyit az interjún,mivel Jinxx-től csak rövid,értelmes és lényegre törő válaszokat kapott,CC pedig úgy döntött takarékra teszi magát,és csak tátja a száját. Egy kérdés alatt annyira elbambult,hogy észre sem vette,hogy szólnak neki. Ash természetesen hamar lerendezte CC újraélesztését azzal,hogy a kérdéssorozat kellős közepén levette az acélbetétes bakancsát,és "kellemes",nem éppen rózsaillatú lábát egy könnyed lendítéssel CC orra előtt húzta el.
-Itt meg mi döglött meg?!-krákogott.
-Kis híján azt hittük te...-közölte Jake.
-Csak egy kicsit fáradt vagyok.-mosolyodott el halványan Carlára.-Bocsáss meg!
-Semmi gond,bár érdekelne mi fáraszthat le ennyire egy örökké pörgős dobost...
-League of Legends.-sóhajtotta gondterhelten.
-Tessék?-ráncolta tökéletesre szedett szemöldökét.
-Egy játék. Tegnap duplázás volt,szóval nem sokat aludtam.-dörzsölgette a szemét.
Clara értetlenül motyogott valamit arról,hogy nem érti mi az a duplázás,mire Jake csak annyit szólt,hogy elragadta a kocka énje,s ilyenkor még mi sem foglalkozunk vele. Amikor véget ért a műsor idő,elköszöntünk Clara-tól és a furgonba újra,heringformációt felvéve zsúfolódtunk be.

-Hova tovább?-tette fel a kérdést Jinxx a volán mögül. 

-Ja,hová menjünk?-csatlakozott Jake is.

-Nekem mindegy,csak legyen valami kaja. Éhezem.-simogatta meg a hasát Ash.

-Szegénykém.-tetetett együttérzést szívére tapasztott kézzel Jake. 

-Ne bagatelizáld el a helyzetet. Az éhség komoly probléma a földgolyónkon,barátocskám.-húzta össze a szemét.-Sok ezer ember éhezik rajtam kívül.
-Ash,vagy három órája reggeliztél. Két adag rántottát.-mondta szemrehányóan lakótársa. Már megint csak a civakodás. Hogy tudnak ezek egy lakásban meglenni?

-Nyugi már.-fojtotta el csírájában CC a kirobbanni készülő veszekedést.-Szóval Ash kajás. Szuper,én is. Tehát jó lenne enni valamit. Kinél és mit?

-Nálunk nincs semmi sem.-húzta a száját Jinxx.-Elfelejtettem tegnap bevásárolni.

-Ash? Jake?-fordultam hátra. 

-Van asszem' whiskynk és egy csomag sós mogyink. Lehet még romlott gyümölcs az asztalon és egy tasak rágó a fiókban. 

-Több mint a semmi,de felejtős.-állapítottam meg.

-Andy?-néztek rám kérdőn.

-Nemrég töltöttük fel a hűtőt. De mivel ismertek,tudjátok,hogy csoda hogy még eddig nem haltam éhen a főzőtudományom mellett.-mosolyogtam,mert eszembe jutott a reggeli pirítós incidens.-Szóval,ha ti összehoztok valamit,ehetünk nálam. 

-Majd Jinxx...-szervezkedett Ash.

-Vállalod Kapitány?-zaklattam.

Bólintott. 

-De ne hívj így!

-Rendben Kapitány.-hagytam rá.

-Barom.-sóhajtotta,majd elfordította a slusszkulcsot.

A konyhába érve katonás rendben törtek rá a frigómra,és kirámolták azt. Jinxx volt szerintem közöttünk az egyetlen,aki konyított valamennyit a sütéshez,főzéshez,szóval tőle vártuk a megváltást,s az atyai útmutatást. Tudni kell róla,hogy általában nagyon kedves és visszafogott srác,ritkán telik be nála a pohár...ami viszont most történt,azt hiszem eléggé meglepett mindannyiunkat. Jinxx Gordon Ramsey-vé avanzsált. Parancsolgatott,beszólogatott nekünk,kiabált és tökéletes munkavégzést várt tőlünk.  Mivel mindannyian elég éhesek voltunk ahhoz,hogy ezt tűrjük,igyekeztünk jól teljesíteni.  Na jó,majdnem mindannyian. Ash,hűn a lázadó énjéhez,három krumpli megpucolása után belekezdett a hisztijébe. Beindult nála az a tipikus "szarok rá" mechanizmus,amit sosem tudtunk kellőképp kezelni.
-Majd szóljatok ha kész lesz.-tette le a krumpli hámozót,és mint aki jól végezte dolgát,távozni készült.
-Rendben,szóval Ash nem eszik velünk.-jelentette ki kegyetlenül Jinxx.
-Ezt nem mondtam.-fordult meg az ajtóból.
-Én viszont igen.-kötekedett Jinxx. Ő. A nyugalom megtestesítője. Kötekedett.
-Ne legyél már ilyen izé!
-Pedig az vagyok. Ha nem veszed ki a munkából a részed,nem élvezed gyümölcsét.-közölte lazán.
-Srácok...-nézett felénk könyörögve.
-Ez így van.-ásítozott CC.
-Andy?
-Bocs,de igaza van.-álltam az oldalára a húst csapkodva klopfolóval.
-Jake?-fordult könnyező haverja felé.
-Ha mi szívunk,neked is kell. Ez így fair.-pucolta tovább kínlódva a hagymát.
-De én nem akarok hámozni.-nyavajgott.
-Akkor mit akarsz?-próbált kedvére tenni Jinxx.
-Olyan elvetemedett pszicho fejjel csapkodni mint Andy!-felelte.
-Én klopfolok,kérlek szépen.-védtem magam.
-Aha,persze. Azért remélem nem engem képzelsz a hús helyére...
-Ne reméld.-ütlegeltem tovább olyan erővel,hogy még a Mount Everest is egyből kilapult volna.
-Akkor akarsz cserélni Andyvel vagy nem?-türelmetlenkedett Jinxx.
Rám nézett Ash,mire én a lehető legelmebetegebb mosolyommal szeretetteljesen végigsimítottam a furcsa kis kalapácson. "Mi már egy család vagyunk!"tátogtam felé.
-Felejtsd el Jinxx,szeretem a krumplit. Mindenki szereti a krumplit...-ült inkább le a burgonyák mellé,majd meghunyászkodva folytatta a rá rótt feladat végzését.
-Itt meg mi folyik?-sétált be Kim.
-Olyan,amit csak szökő évente egyszer csinál a banda. Együtt főzünk.-felelte a kisírt szemű gitárosunk.
A lány értetlenül nézett végig a társaságon,majd egy vállrántással továbblépett azon,hogy Jake már konkrétan a fikáját nyeli,Jinxx egy kötényben sasszézik jobbra-balra közöttünk,CC nyitott szemmel alszik,Ash duzzog,én pedig cseppet sem bizalomgerjesztő fejjel csapkodok egy szerencsétlen szelet húst. Bevallom,nem ezt a reakciót vártam,érthető lett volna,ha inkább csak megfordul és itt hagy minket.
-Segítsek valamiben?-ajánlotta föl. Kétség kívül közénk való...
-Minden segítő kéz jól jön.-állította be a "Főnök" a sütőhöz,hogy forgassa a húsokat.
Amúgy nem volt rossz hangulata ennek az egész főzőcskének,attól függetlenül,hogy Jinxx 5 perces időközönként ordította le CC haját,amiért nem úgy szeleteli a zöldségeket,ahogy ő azt kérte. A srácok Kimet vallatták,mindenféle témában. Tudni akarták,hogy milyen iskolába járt,honnan jött,van-e testvére és ehhez hasonló átlagos dolgokat. Nagy részét már elmondta nekem a hétvégi sétánk során,de így is akadt számomra újdonság. Ő is érdeklődött a banda felől,és arról,kit mi inspirált a zenélésre. Így már szinte repült az idő. Fél óra múlva boldogan,egy nagy tál sült hús és krumpli társaságában ettünk,körbeülve a kis sötétbarna ebédlőasztalt.
-Ez nem is rossz.-csámcsogott Jake.
-Még szép hogy nem az.-háborgott Jinxx,aki csak úgy mellékesen megjegyzem,a dirigáláson kívül nem csinált semmi egyebet,amivel étkünk sikeréhez járulhatott volna.
-Finom.-mosolygott Kim.
-Ühümm.-rágcsált CC is elégedetten.
-Ettem már jobbat is.-tömött be egy jókora falatot továbbra is sértődötten Ash,de mi automatikusan figyelmen kívül hagytuk a puffogását. Ő már csak ilyen,majd megunja...
Evés után lassan szétszéledtünk. Jinxx segített elpakolni a tányérokat,Kim magára vállalta a mosogatást,Jake minket szórakoztatott,Ash a kanapén döglődött,CC pedig felszívódott. Beszélgettünk még egy kicsit,majd két óra körül leléptek a többiek. Ketten maradtunk,és rohamosan fogyott az időnk délután négyig,amikorra is be volt tervezve az a bizonyos Skype-olás...

8. fejezet

~Kim~

Nyeltem egy hatalmasat,és a szúrós tekintetek kereszt tüzében kínosan elröhögtem magam.

-Hogyne.

Greg elégedett fejjel mosolygott egy halványat,szinte alig észrevehetőt,és neki látott a pizzájának. Eva teljesen megkukult,s az előbbi jó hangulatnak is lőttek. Ezernyi érzés kavargott bennem,s a fejemben is csak az járt,mennyire tanácstalan vagyok most.  Nem tudom hogy higgyek-e ezeknek a pletykáknak,elvégre velem kedves volt,s szerintem a modora ellenére nem rossz szándékú fickó. Az is lehet,hogy hamis vádaskodás és értelmetlen szardobálás ez az egész. Nem tudom,és nem akarom elhinni,hogy ő bárkinek is tudna ártani egy pár béna poénon és csípős megjegyzésen kívül. Viszont akkor is félek bízni. Túl sokat csalódtam már.  Lassan felnézett a gondolataim témája,s szemei rólam Evára vándoroltak.

-Kit tisztelhetek személyedben?

A lány hatalmasra nyílt kékes zöld szemeit meresztette rá reakcióként,mi pedig csak vártuk a választ,amit nem tudott megadni.

-Néma?-kérdezte tőlem zavartan Greg.

-Nem,csak egy kicsit felénk. Ugye,Eva?-nyomtam meg a mondat végét.

Bólintott. Belül viszont tudtam mit érez. Ugyanazt a vívódást mint én. Ő sem ismerte jól,még annyira sem mint én. Csak a rossz indulatú híresztelésekre támaszkodhatott. Öt perc fagyos csend és csámcsogás után Greg mintha megsejtette volna a dolgot,nyugodt hangon szólt hozzám.

-Akarod hogy távozzak?

-Miért tennéd?

-Nézz csak körül!-nevetett fel gúnyosan,mire az eddig beállt morajlás és sustorgás egy pillanatra elhalkult.-Itt senki sem vágyik a társaságomra,s most már a nyakamat tenném rá, hogy már te is tudod miért.

Tudtam. Lehajtottam a fejem,amiből tudta,hogy fején találta a szöget. Nem mertem megszólalni. Mégis mit mondhattam volna?

-Ezért nem akartam elmondani neked,hogy ki is vagyok valójában. De semmi baj,nem haragszom. Én voltam a naiv...azért örülök hogy megismerhettelek.-jelentette ki és faarccal,majd otthagyott minket. Kifelé menet odaszólt valami nem túl kedveset a konyhásoknak,s távozott. Nem tudom ők mivel érdemelték ki azt a gesztust,de szerintem maga Greg sem. Valamiféle megszokás lehetett ez nála. 

-Már azt hittem sosem megy el.-fújta ki magát Eva.-Honnan ismer téged?

-Csak ma reggel botlottunk egymásba. Ő volt az első személy akivel találkoztam,s barátságos volt.-átgondoltam az imént kimondott szavaim jelentését,s arra jöttem rá,hogy hülye voltam,amiért hagytam elmenni. Hihetetlenül erős bűntudatom lett. Nekem mégis hogy esne,ha az ő helyébe lennék? Nagy nehezen találnék egy barátot,vagy csak egy embert,akivel kezdek jóba lenni,mire az csak a mások által terjesztett mende-mondák alapján inkább úgy dönt hogy "passzol". Felálltam,de olyan hirtelen tettem ezt,hogy a székem minimum egy métert hátra csúszott,ezzel hangosan csikorogva,s felhívva rám ismét a figyelmet. Király. Amilyen gyorsan csak tudtam,futni kezdtem. Nem tudtam hová,csak azt hogy kihez. Az irodája a másodikon volt. Villám sebesen szeltem a világos folyosókat és egész könnyen megtaláltam. Mindössze annyi volt a baj,hogy üresen állt...ezt jól elcsesztem. Reményvesztetten ültem le az ajtaja elé,azzal a céllal,hogy addig ott várakozok,amíg vissza nem jön,de mint a mai nap szinte minden,ez sem jött össze. Vége lett az ebéd szünetnek,s csalódottan tápászkodtam fel a hideg,fehér csempéről. Visszamentem Oscarhoz,aki örömmel fogadta a hírt,hogy Eva lesz a fotós társam.

-Akkor Eva Peters és Kimantha Black.-firkált a füzetébe.-Mivel maguk épp az interjún dolgoznak,s az sok idejüket elfogja venni,nem szükséges mindennap bejárniuk. Elég hétfőn,szerdán és pénteken délelőtt. A többi szabad idejüket pedig áldozzák fel a projektjük oltárán.  Jövő hét hétfőre kérem a képeket és a kész formájában megírt interjút. Mára pedig végzett. Ha gondolja haza mehet.

Csendben bólintottam,majd visszatértem ahhoz a tervemhez,hogy sátrat verek Greg irodája előtt. Mire odaértem,szükségtelennek éreztem a műveletet. Az ajtó első kilincs lenyomásra kinyílt előttem,s a keresett személy bámult rám a székéből,íróasztala mögül.

-Beszélhetnénk?

-Ha nagyon akarod...-flegmáskodott.

-Mi volt ez az egész?-bukott ki belőlem a nagy kérdés.

-Mármint?

-Ez az egész cirkusz az ebédlőben. Nézd Greg,én tényleg bírlak,de nem látok a fejedbe,szóval elárulhatnád,hogy miért kell világfájdalomként felfognod,hogy a főnök fia vagy... Attól hogy megtudtam,nem tekintettem rád másképp.

-Dehogyisnem. Csak nem ismered be.

-Ez nem igaz.

-De az.

-Te most azzal vádolsz,hogy hazudok?-húztam fel magam,mert 1.meggyanúsított,2.még mindig nem válaszolt a kérdéseimre.

-Erről szó sincs. Mindössze csak már sokszor hallottam ezt a mondatot,s még sincs senki,aki mellettem álljon. Kibaszott magányos vagyok,érted?!-úgy érzem Gregnél most nagyon kiborult a bili...-Apám miatt,állandóan csak kihasználnak,s elítélnek. Pálcát törnek a fejem fölött,anélkül hogy ismernének,vagy akárcsak egy szót is váltottak volna velem. Nincs senki,aki kiállna értem,akire számíthatnék!

-Ha ennyire "magányos"-mutogattam idézőjeleket a levegőbe.-vagy,miért nem próbálsz meg kedves lenni. Úton útfélen beszólsz valakinek,s mindenki tart tőled!-ordítottam vissza. Ha ezért kirúgnak sem fogom hagyni,hogy ordibáljon velem. Büszkeségem az van...

-Csak azt kapják,amit elvárnak.-halkított magán.-Ítélkeznek,hallomások alapján beskatulyáznak? Nem is ismernek,de már gyűlölnek...rendben,akkor kapják azt amire számítanak. Kapjanak egy olyasvalakit,aki beletapossa őket a földbe,és átgyalogol rajtuk,akárcsak az apja.-fintorgott.-Kapjanak egy olyasvalakit,akit utálhatnak. Egy olyasvalakit,aki...

-Aki nem te vagy.-motyogtam,de ő meghallotta.

-Tessék?-kerekedett el a szeme.

-Nem vagyok vak Greg,látom,hogy csak szerepet játszol. Te nem ilyen vagy. Érződik a szavaidból. Te az a kedves srác vagy,aki ma reggel körbevezetett,mialatt mindvégig mosolygott és viccelődött.

-És mi van ha az is csak egy szerep?-kötözködött.

-Nem az.

-Nem tudhatod.

-Ne akarj eltaszítani. Nem fog sikerülni.

-Miért hiszel ennyire bennem? Nem is ismersz...-szavaiból csodálkozás és szomorúság egyvelege hallatszott ki.

-Csalódtam már emberekben. Sokszor. Kisebb nagyobb csalódások,de egyre megy. Bevallom bizalmatlan vagyok,s megvan rá minden okom hogy az legyek. Mégis tudod miért hiszem azt,hogy te nem bántanál meg?

-Miért?

-Azért mert épp az előbb akartál megóvni azzal,ahogy megpróbáltál kizárni az életedből,ahová még szinte be sem léptem. Azért.

Erre már ő nem tudott mit mondani,csak a padlót fixírozta.

-Legyünk barátok,rendben?

-Rendben.-sóhajtott.

-De ha fájdalmat okozol nekem te szarházi,nem érdekel kinek a fia vagy,megrugdoslak.-fenyítettem,mire felnevetett.

-Tudtam,hogy jól ki fogunk jönni.

Hazafelé inkább gyalog mentem,úgy éreztem szükségem van egy kis sétára,hogy helyre pakoljam magamban a dolgokat. Az első napom,hogy is mondjam...zűrös volt. Két barátra is szert tettem,viszont egymással ők nem igazán jönnek ki. Szóval még őket is össze kell valahogy boronálnom,hogy Eva rájöjjön,Greg nem a sátán,s Greg is észrevegye,hogy Eva nagyon rendes lány,csak kicsit zárkózott. A nap termése még egy hétfőre megírandó interjú és egy örökké pörgős főnök,akiről messzire látszik,hogy maximalista. Szóval minden energiámat beletéve,tökéletes cikket kell összehoznom egy hét alatt. Evának meg szuper képeket. Hazaérve egyedül találtam magam a lakásban,ami annyira nem volt ellenemre. Lerúgtam a cipőm,s a szobámban átvedlettem egy lezserebb ruhába. Az ágyra másztam,laptopommal az ölemben,s e-cigimet kézbe véve,nekiláttam a munkámnak. 

-Bang it up...-pötyögtem be a jövendőbeli interjú alanyaim bandájánaka nevét. Először megnéztem a tagok külsejét,hiszen nagyon kellemetlen lenne,ha fel sem ismerném őket. Mind a három srác jól fésült,tipikus helyes fiúcskák,akikről lerí,hogy az életben egy szalmaszálat nem kellett keresztbe tenniük,mert anyuci és apuci mindent elintézett helyettük. Divatos,designer ruhák,makulátlan bőr és imázs,őrült tini rajongók,akik minden koncert előtt egy százas zsepit telefikáznak,majd egy imát elmormolnak,hogy valamilyen rejtélyes módon szeressen beléjük a frontember... Na jó,az utóbbira nincs bizonyítékom,de nem esik nehezemre elképzelni. Elolvastam egy pár cikket és riportot is,majd bölcsen megállapítottam,hogy egy üveg nutellában több egyéniség és egyediség van mint ezekben a srácokban. Szájbarágott szövegek és sablon válaszok rejtőztek a csini pofik mögött. Sajnos még a zenéjükbe sem hallgattam bele,máris rossz véleménnyel vagyok róluk. "Nem szép dolog ez így..."szólalt meg egy halk kis hangocska a fejemben,melynek hatására félre tettem előítéleteimet,s megnyitottam a YouTube-t. Találtam egy lejátszási listát,amit valószínűleg egy rajongójuk készített,elindítottam,majd elnyúltam az ágyamon. Igazából nem is érdekelt a gépies zene és a nyálas szövegek,csak élveztem azt,ahogy lassan ellazulok,amint a hátam a puha matracot  érte. A tüdőmbe lassan szívtam a gőzt,amit hanyatt fekve az ég felé fújtam ki. Pontosabban a plafon felé,de az érzés az megvolt. Igazából nem volt borzalmas hangjuk a fiúknak,sőt,egész jók voltak,mindössze csak nekem nem jön be ez amit leparádéznak a monitoron. Ugrabugrálás jobbra-balra,bonyolult koreográfia és semmi hangszer. Rengeteg auto tuning,és gépi szerkesztés,amit ha tegyük fel kiveszünk a számból,csak három tiszta hangú fiú marad. Minden általános iskolában/gimnáziumban fellelhetőek hasonló adottságú diákok,szóval még csak különlegesnek sem mondhatóak.

-Eret ne vágj nekem itt a végén.-hallottam meg egy ismerős hangot az ajtóból.-Mióta vagy te ekkora mazochista?

-He?-fordultam hasra,s felkönyökölve Andyt láttam amint a laptopomra nézve fintorog.

-Már ne haragudj,de én ilyet még Beethoven fülével,a halálos ágyamon sem hallgatnék. Mi ez a szar?

-Csak a munkám. Látszik rajtam hogy élvezem?-mutattam semleges arcomra. 

-Nagyon.

-Mikor jöttél?

-Pár perce dobtak haza a srácok,de nemsokára megyek is. Ötre beszéltük,hogy értem jönnek és megnézzünk egy fimet a moziban.

-Nem vagytok ti kicsit feltűnőek oda?

-Átlagos ruhában leszünk,kapucnis felsővel. Bent meg úgyis sötét lesz.-vont vállat.

-Igaz. Mit néztek?

-Godzilla. Van kedved jönni?

-Nem zavarok?-kérdeztem. Arra van most legkevésbé szükségem,hogy feleslegesnek érezzem magam. Tudom,hogy mind nagyon kedvesek velem meg minden,de én nem szeretnék ezzel visszaélni és állandóan a nyakukon lógni. 

-Nem. Miért zavarnál?

Most én vontam vállat.

-Én csak nem akarok berondítani köztétek. Tudom,hogy egy átlagos lány vagyok,aki történetesen a lakótársad,ezért elviseltek.

-A barátunk vagy,s én is es többiek is nagyon kedvelünk,hidd el. Nem azok a finomkodós fajták vagyuk,már lekoptattunk volna,ha nem így lenne.

Ez "aranyos"...de legalább őszinte. 

-Akkor benne vagyok.-mosolyogtam rá,s  rákattintottam a lejátszásra.

-Ugye ez nem komoly?-sápadt le.

-Nem.-röhögtem ki,és vad billentyűkoptatásom eredményeképpen felcsendült a Three Days Grace-Time of dying-ja. 

-Mindjárt jobb.-fújta ki magát,s átballagott a szobájába. Pár perc múlva visszatért és bemutatta az "inkognitóját": fekete sapkában,fekete pólóban,dzsekiben és nadrágban jelent meg,egy grammnyi smink nélkül. Sötét ruházátából,mint két égkék gyémánt,úgy ragyogott ki a szeme.

Nagyon helyes volt,és legszívesebben... álljunk csak meg egy szóra. Már megint kezdem ezt a marhaságot amit a korombeliek szoktak. Ezt,amikor is lassan olvadozni kezdek,s mint egy skizofrén,magamnak ecsetelgetem,hogy milyen dögös. Szedd már össze magad Kim,te jó isten...

A film elviselhető volt,bár számomra nem ez lesz az év kedvence. Már három éve zsinórban a Batman az. Ezerszer láttam már,mégis ezeregyedszére is simán,csillogó szemekkel bámulnám újra. Igaza volt Andynek,senki nem vette őket észre,odabent pedig a sötétben mindenki a vásznat nézte,hipnotizálva. Ashen látszott hogy annyira nem élvezi az öldöklő lény tevékenységeit,ezért hű bajtárs cimboráját,Jake-t győzte meg arról,hogy mennyivel viccesebb lenne már a két sorral előrébb ülő,tupírozott hajú nő fejét dobálni popcornnal. Vicces is volt,nem tagadom,de mivel Ash fél zacskó popcornja ott kötött ki,leverte a hisztit,amiért ő éhhalálra lett ítélve. Próbált Jaketől kunyizni,aki viszont nem akart neki adni a sajátjából. 

-Ahj,ne legyél már ilyen önző fasz!-kurjantott fel épp egy megható jelenet közepén. Sokan gyilkos pillantásokkal jutalmazták,néhányan csak lepisszegték. Így történt az,hogy Ash előre mászott a hatalmas hajú asszony mögé,és elkezdte annak kienni a hajából a kukoricát. CC és Jinxx voltak közülünk az egyetlenek,akiket lekötött a nagyra nőtt gyík,s figyelmesen követték az eseményeket. Itt merül fel a kérdés: Én mégis hol ültem? Na meg Andy-vel mi van? Nem tudom,hogy direkt lett-e ez így intézve,de nekem csak Andy mellett jutott hely. A legutóbbi filmezésünk során kéz a kézben ültünk egész végig,ami nem volt rossz,csak felkavaró. Nem akartam,hogy megint ilyen hatással legyen rám. Megakartam őrizni a józan eszem. Ő egy fiú. Egy nagyon helyes,kedves,szexi fiú,aki mellesleg rocksztár is és már nem egyszer érintett meg úgy,mint aki akar valamit.
1. Amikor megtudta ki is vagyok,s hogy mi nekünk igazából közös múltunk van,megcsókolt. Vagy akart. Minden esetre félre érthetetlen volt a szituáció.
2. Közös filmezés.
3.Tegnap,amikor leterített és konkrétan az arcomba mászott.
És ezt mind alig 3 nap alatt. A régi énem majd kiugrana a bőréből,s már az esküvői ruháján pörögne,de a mostani énem csak kételyekkel van tele. Nem bízok magamban sem és benne sem. Szóval csak igyekszem a barát zónán belül maradni. Levágódtam Andy mellé,s amint elkezdődött a film,keresztbe font karral dőltem hátra,abban a reményben,hogy mozizok egy jót. Aha,hogy is hihettem... Andy egész végig ijesztő közelségből kommentálta alá a filmet,a fülembe suttogva. Kezdeti zavaromat,amit a nyakamat csiklandozó,tüdejéből kiáramló meleg levegő keltett,gyorsan felváltotta a küzdelem a röhögőgöcs ellen. Nem gondoltam volna,de azt hiszem Andy az egyik legviccesebb ember,akit a napokban megismertem. Eleinte csak néma,rázkódó vállal néztem ki a fejemből,arra koncentrálva,hogy ne nyerítsek fel,konkrétan. Utána már egyre nagyobb baromságokat motyogott,amiken halkan kuncogtam,s vigyorogtam. A végem pedig egészen pontosan annál a jelenetnél érkezett el,amikor a hirtelenből bukkant fel a lény,és újra jól lakott egy embertársunkkal. Erre pedig Andy csak tetetett bánattal jelentette ki,hogy "Ez mekkora szopoládé már...". Megjegyzését drámai könny törölgetéssel koronázta.
-Te hülye vagy.-löktem vállba,miután olyan hangosan kacagtam fel,hogy az első sor is hátrafordult. 

-Naa.-szontyolodott el. 

A film után,a mozi előtt csapatosulva mindenki elkezdte mondani a magáét.

-Nem volt rossz.-szólt Jinxx,s CC-vel diskuráltak tovább. 

-Azt hiszem kajás vagyok.-jegyezte meg Ashley. 

-Nem volt elég a nyanyahajas rágcsa?-vihogott Jake.

-Hát,szerintem te csak halgass!-sértődött meg.-Amúgy ugye nem fog menni a hasam,ha egy kis hajlakk utóíze volt?

-Előbb-utóbb kiderül.-bölcselkedett Jake kárörvendve.

-Én is éhes vagyok,ha már így szóba került. Vegyünk valamit!-szálltam be mikor eszembe jutott,hogy az almám óta nem ettem semmit. Pedig már hét óra van...

-Hamburgert?-vetette fel Andy.-Pár utcával lejjebb mennyei hambit készítenek.

-Joe-nál?-csillant fel CC szeme.

-Joe-nál.

Az este további része nyugisabban telt,Joe híres hamburgerének a majszolásával,meg a finomságok melletti sztorizgatással. Olyan nyolc óra-fél kilenc táján amikor kezdett hűvösebb lenni, lakótársammal hazafurikáztak minket. Andy elszívott még egy pár szál cigit,majd ő is csatlakozott hozzám lépcsőt mászni. Először én,utána ő vette birtokba a fürdőt és elvonultunk a saját szobánkba. Én anyámék dühös skype üzeneteit olvasgattam,míg tőle csak egy kis rock zene és fény szűrödött ki.

/Kim,mi volt ez?!/

/Válaszolj,ha hozzád beszélünk!/ 

/Itt vagy még?/ 

/Hahó?/

/Kimantha!/ 

Ezeket kaptam tegnap este. Ezeket meg ma délután:

/Jól vagy? Beszélnünk kell Kimi!/

/Hol vagy?/

/Nem haragszunk,de kérlek legalább a telefonod vedd fel! Nagyon aggódunk miattad!/

Hívtak volna? Az oldaltáskámhoz kúsztam,majd előbányásztam a legmélyéről a lenémított mobilomat. 6 nem fogadott hívás. A francba... Az órára pillantva inkább úgy döntöttem,hogy nem hívom őket vissza. Este tizenegykor már úgysincsenek ébren. Begépeltem egy rövidke kis üzenetet,hogy ne aggódjanak,jól vagyok, és holnap majd keresem őket skype-on. Ezt könnyű volt megígérni,de már előre láttam a lelki szemeimmel,hogy azért ki leszek osztva rendesen,annak a "Nem haragszunk"nak az ellenére is...

7. fejezet

~Kim~

-Bejöhetek?-kopogott Andy a nyitott ajtómon,körülbelül negyed órával az incidens után.

-Nem.-nyöszörögtem egy párnába temetve az arcom,ami felitatta a kétségbeesés könnyeit. Nem,nem sírtam,vagy bömböltem,inkább csak "elpárologtattam" a problémáimat.

-Öhmm...-hallottam közelebbről a hangját,és éreztem ahogy egy csöppet besüpped alatta a matracom,ahová leült.-Jól vagy?-kérdezte bizonytalanul.

-Nemet mondtam.-utaltam arra,hogy nem vágytam a társaságára. Még utoljára beledörzsöltem a fejem a párnámba,ezzel eltüntetve a nedvességet az arcomról,s felültem.

-Én meg csak udvarias kérdésnek szántam,úgyis bejöttem volna.-mosolyodott el halványan.

-Jól vagyok.-hazudtam. Megint.-Menj ki nyugodtan a srácokhoz,filmezzetek,meg ilyesmi. Élvezd a vasárnapodat,vagy tudom is én...-próbáltam lekoptatni.

-Ők már elmentek egy fél órával ezelőtt.

-Oh. Akkor csak hagyj magamra kérlek,bele akarok fulladni az önsajnálatba.-legyintettem az ajtó felé és nekiláttam,hogy ledúrjam az ágyamról.

-Miért nem mondod el mi a baj?-hadakozott velem,aki mindenképp kiakarta taszítani a privát szférájából.

-Mert nem.-mondtam,miközben nekifeszültem a hátának. Nem mozdult...

-Rám haragszol?-fogta le az egyik karom,hogy ne zaklassam tovább.

-Nem. Talán. Kicsit.

-Miért?-kapta el a másikat is.

-Mert mert.-érveltem értelmesen,miközben szabadulni próbáltam. Esküszöm nem tudom hogyan történt,de valószínű Andynek elege lett a bénázásomból,hátralökött az ágyamra,és lefogta a kezeimet a fejem mellett. Teste felém térdepelve nyugodott,én pedig lányos zavaromban hirtelen még nyelni is elfelejtettem.

-Ha rám haragszol,megérdemlem legalább,hogy tudjam miért...

-É-én. Szóval.-dadogtam össze meg vissza,mire megfegyelmeztem magam és kinyögtem egy összefüggő mondatot,nem túl kedves arckifejezéssel.-Szállj le rólam.

-Nem.

-De.

-Nem.

-Ha elmondom,békén hagysz?-sóhajtottam,mire olyan közel hajolt,hogy szinte az ajkai súrolták az enyémet.

-Gyönyörű szemeid vannak.-fúrta át a barnás zöldes szemeim a jegeskék tekintetével.

-Békén hagysz?-ismételtem meg,s nagy nehezen figyelmen kívül hagytam az előző hozzászólását.

-Majd meglátom.-mosolygott,mire a piercingje hidegen ért a számhoz.-Akkor elmondod vagy sem?

-El.-adtam meg magam,s legördült rólam. Dühösen meredtem rá.-Ha még egyszer ilyet csinálsz,nemzőképtelenné teszlek. Nem viccelek,isten bizony herén váglak.-fenyegettem,mire ő csak vigyorgott. Szuper,imádom ha komolyan vesznek...

- Szóval...?

-Szóval,éppen egy tökéletes hazugságot dolgoztam ki,és állítottam fel,mire te azt azonnal leromboltad. Anyámék teljesen kiakadtak,én pedig most hála neked,bűntudatban pácolódok,mert hirtelenjében rájuk csaptam a laptoptetőt.-vázoltam fel a helyzetet.

-Hmmm.

-Hmmm?

-Mindössze annyit nem értek,minek kellett egyáltalán hazudnod? Rendesnek tűntek a szüleid,biztos feldolgozták volna,hogy fiú lakótársad van. Mert ugye bár erre ment ki a dolog.

Okos...

-Nem ismered még őket eléggé.

-Meglehet... Na,de akkor is. Andrea?-vigyorgott,mire fülig pirultam.

-Izé...Azért valld be,elég kreatív volt!

-Már majdnem hallgattam is rá.-nevetett fel.-Egyébként,adhatok egy tanácsot?-ránéztem,hogy kitaláljam vajon most hülyéskedni akar,vagy ténylegesen valami bölcsességet osztana meg velem. Sötét hajának pár szemtelen tincse a szeme elé hullott,mint valamiféle hiányos fátyol. Lélegzetelállító volt... Utáltam magam miatta,de ennyi együtt töltött idő után meg kellett állapítanom,hogy nagyon is vonzónak találom. Pláne amikor zavarban volt,s aranyosan matatott az első kezébe akadó tárggyal. Mint amikor a konyhában köszönte meg azt,hogy kiálltam Ash mellett...most is ugyanúgy látszott rajta,hogy még csak meg sem fordult a fejében,elbagatelizálni a helyzetet.

-Igen.-feleltem annak ellenére,hogy olyan szívesen küldtem volna el a francba ezerféle módon,ezerféle indok miatt...

-Szerintem becsüld meg a szüleidet,s azt,hogy ennyire szeretnek,elfogadnak,támogatnak. Ha idegesítőek,valószínűleg csak épp védeni próbálnak. Az öcséd is lefogadom,hogyha bajban lennél,ott lenne melletted. Inkább csak örülj neki,hogy kíváncsiak egyáltalán rád,és aggódnak miattad. Sokaknak nem adatik ez meg.-mondta a végét olyan fájdalmas arckifejezéssel,hogy azt hittem elbőgöm magam. Legnagyobb sajnálatomra minden szava igaza volt,s abban a pillanatban nagyon hülyén éreztem magam. Mint egy óvodás,aki olyanokért veri ki a hisztit,amiről ő is tudja,hogy helytelen és nem neki való. Gombóc keletkezett a torkomban,alig bírtam nyelni.

-Jajj Andrea,csak nem ez volt a reggeli szerencse sütiben?-öltem meg a hangulatot és esetlenül átkaroltam,hátha véget vethetek ennek a kínos csendnek,ami kb.egy teljes perce beállt.

-Kimó.-rázta a fejét lemondóan.-Te nem adhatsz nekem becenevet. Ez így nem fair.

-Miért ne? Andrea,Andrea...-cukkoltam énekelve.

-Idegesítő vagy. Mellesleg mert nekem nem tetszik ez a név. Túl férfias vagyok hozzá,és szexi. Hívj inkább Csődörnek. Vagy Romeónak. Bár az Alfaistencsászár is megteszi. Vagy...Uuuu,lehetnék Batman.-csillant fel a szeme,mire kegyetlenül,hasamat fogva kinevettem.

-Inkább csak legyél Andy.-törtem le.

-Pedig már kezdtem beleélni magam...Gonosz vagy. Nagyon gonosz.-mondta lassan egy gyermek sértettségével.

-Tudod,máris jobb kedvem lett.-dőltem hátra elégedetten. Rám mosolygott,majd felállt és körbesétált a szobában.

-Egész otthonosan berendezted.-torpant meg a rajzok előtt.

-Kösz.-vettem elő az e-cigim,s vígan tüdőztem le az ízesített,folyékony aromát,amit gőz formájában távozott az orromon és számon egyaránt.

-Ez a kutyád volt?-mutatott rá három egymás mellé ragasztott rajzomra.

-Igen. Suzynak hívták.

-Mi történt vele?

-Idős volt már,s félig meddig süket is. Alex,az öcsém pedig szokás szerint felelőtlen. Nem vette észre,hogy mikor zárta a kaput,Suzy kiszökött,s kisétált a kövesútra. De én láttam. Hiába kiabáltam,már késő volt. A szemem láttára gázolták halálra.-"Többek között ezért is neheztelek még mindig Alexanderre." tettem hozzá gondolatban. Meg akarok bocsátani neki,hogy minden olyan lehessen,mint AZ előtt. Nem is akarok visszaemlékezni rá. De Alex már nem akar velem újra olyan szoros testvéri viszonyban állni. Kicsit sem töri magát a békülésünk érdekében,pedig neki kéne... Felületes köszönések,félbe hagyott mondatok,s veszekedések olyan apróságokon,amin mások gond nélkül átsiklanak. Szánalmas. Ez lett az egyetlen testvéremből és belőlem. 

-Sajnálom szegényt.-mondta szomorkásan.-Imádom az állatokat. Főleg a macskákat.-fel csillant a szeme.-Veszünk egy cicát a lakásba?

-Én igazából nem nagyon vagyok odáig értük,de ha te azt szeretnél,áldásom rá. Csak ne mászkáljon be hozzám.-pöfékeltem tovább.

-Miért?

-Már volt egy párral kapcsolatom,és nem bírnak. Részemről pedig kölcsönös.

Erre nem nagyon tudott mit mondani,inkább témát váltott.

-Nem azt mondtad,hogy nem dohányzol?-gondolkodott el.

-De. Már két éve leszoktam. Ez csak e-cigi,bár még mindig nikotinos a benne lévő folyadék,de legalább a kátrányt és a szén-dioxidot nem lélegzem be.-tartottam kiselőadást a "szerelmemről".-Olyan megnyugtató...Kipróbálod?

Bólintott,s visszatelepedett az ágyra. Gyorsan kioktattam,hogy melyik gombot,s meddig tartsa benyomva,majd elmondtam,milyen ízre számítson.

-Abszint?-szaladt fel a szemöldöke.

-Kellemesen édeskés.-vontam vállat,s mosolyogva figyeltem amint bátortalanul beleszívott. Tudom rettenetesen kislányos gondolat,de őszintén,kinek ne jutott volna abban a szent minutumban eszébe,hogy: Jesszus,ez olyan,mintha megcsókolt volna...

Az este további része jó hangulatban telt,s miután meguntuk a "füstölgést",Andy megkért,hogy gitározzak neki valamit. Én viszont csak azzal a feltétellel mentem bele,ha énekel nekem hozzá. Így történt az,hogy 11-ig a húrokat tépve Black Veil Brides,Green Day és Avanged Sevenfold számoktól zengett a lakás Andy angyali hangján.

Másnap reggel ébresztőórám jelezte,hogy ideje elkezdeni készülődni,ha nem akarok már az első napomon késéssel kezdeni. A fürdőben fogat és arcot mostam,majd egy szokásos tusvonallal és szempillaspirállal megoldottam a sminkem. Fekete farmer nadrágot vettem fel egy színes pólóval,rá fekete farmerdzsekivel. "Nem is rossz."-gondoltam a tükör előtt fésülködve. Egész emberi fejem van,annak ellenére,hogy alig aludtam egy pár órát az éjjel. Ettem egy müzliszeletet,s sietve távoztam,hogy elérjem az iroda felé induló buszt. Az úton szokás szerint zenét hallgattam,s a fülhallgatómat csak az iroda előtt állva vettem ki. Végignéztem a magas,három emeletes szürke tömbházon,amelynek bejárata felett hatalmas,színes betűkkel volt kiírva a magazin neve. Music On,World Off! Az épületen sok ablak volt,s fák határolták,amik barátságosabbá tették az összképet.

-Szóval ez lenne az...-motyogtam magam elé,amit persze egy mellettem eljövő munkás nem hagyott szó nélkül.

-A pokol legmélyebb bugyra. Csak nézed,vagy be is  akarsz menni?-szólt be egy középmagas barna hajú srác. Korombeli lehetett,vagy idősebb.

-Mi közöd hozzá?-vágtam vissza.-Ha csak nézem,fáj az neked?

-Nem.-gondolkodott el.-De asszem' máris bírlak.-vigyorgott. -Először vagy itt?

-Igen. Új vagyok.

-Gregory Jackson.-nyújtott kezet.-Neked csak Greg.

-Kimantha Black. Kim.

-Gyere,körbevezetlek.-indult el magabiztos léptekkel,mintha csak az övé lenne az egész kóceráj. Bent az előcsarnok nagy volt,s tágas,a fehér csempén visszhangzott a titkárnők magassarkúinak a koppanása,melyet az én halk gumis talpú conversem toppanása,s Greg Adidasa mert félbeszakítani. Igen,mi voltunk az egyetlenek,akik nem nyalták ki magukat. Ahogy nézelődtem,észre vettem még,hogy a falak is fehérek voltak,egyedül csak a bútorok színe tért el. Azok feketék,ezzel még inkább rendezettséget és harmóniát sugározva. Bal kéz felől egy feketére festett fa pult mögött ült a portás,aki egy nagyobb darab,kopasz férfi volt. Greg pedig egyenesen felé tartott,velem a nyomában.

-Reggelt Charles!

-Chuck.-morgott az orra alatt,mire Greg legyintett.

-Lényegtelen. Mondd meg Ricknek,csúszik az fotósorozat. Körbevezetnék egy újoncot.-közölte lazán.

-Szerkintem nem örülne ennek a főnök...

-Szerintem sem. De mint látod,hidegen hagy.

-Én azt hiszem...-kezdte,de Greg megint közbeszólt. Ennek a srácnak nem csakhogy felvágták a nyelvét,méghozzá elég rendesen,de még emellett olyan volt,mint akire rájött a szófosás. Mintha belefáradna,hogy mást is meghallgasson.

-Haver,hinni a templomban kell.-szólt unottan,s otthagyta. Zavartan álltam a pult előtt,nem tudtam,hogy utána menjek-e vagy sem.

-Jössz?-fordult meg,s az előző lekezelő stílusának nyoma sem maradt. Kedvesen mosolygott.

-Persze.

Hatalmas. Ez a legtalálóbb szó az irodaház jellemzésére. Azon a három emeleten rengeteg minden van... Kávézó,büfé,számítógép terem,ebédlő,mosdók,hangrögzítő fülke és irodák tömkelege. Mire a végére értünk,fáradtan ültünk le a második emeleti kávézó puha székeire.

-Tessék.-tett le elém egy csésze kávét.-Vigyázz,forró.

-Köszönöm. De még mindig nem tudom,hogy én hol is fogok dolgozni a jövőben.

-És?

-És egy kicsit ideges vagyok.

-Miért?

-Mert nem tudom,hogy ki a felettesem,és hogy fog arra reagálni,hogy inkább veled kóricáltam,a munkám-bármi legyen is az-helyett.

-Nyugi Kim. Minden kérdésedre tudok válaszolni.-vigyorgott fölényesen.-Csak mondd meg,milyen munka miatt vagy itt!

-Levélben pályáztam meg nyáron egy riporteri posztot,s a visszaérkező levélben az állt,hogy elnyertem.

-Szóval riporter. Az Oscar-nál lesz a harmadikon. Balról a második folyosó vége. 

-Honnan tudsz te ennyi mindent?-ráncoltam a homlokom.

-Az legyen az én titkom.

A kávézás után felmentünk az említett terembe ahhoz a bizonyos Oscar-hoz. Greg kopogás nélkül tépte fel az ajtót. Néha nem tudom hová tenni ezt a fajta viselkedését,mivel velem néhány csípős megjegyzését leszámítva,amikért persze hevesen visszavágtam,kedves és figyelmes volt. 

-Üdv,Oscar.-biccentett.

-Üdv Gregory.-mondta a vézna,szőke,szemüveget viselő magas férfi. Hangjából nem sok érzelem hallatszott,arcáról viszont annál több mindent lehetett leolvasni. Haragot,meglepettséget,megvetést és talán félelmet.

-A hölgy Kimantha Black. Azt mondta riporterpalánta.

-Igen,itt van a neve,-fürkészett egy névsorszerűséget.-de késett húsz percet.

-Velem volt,megmutattam neki a szerkesztőséget. Nagyra értékelném,ha nem részesülne semmiféle hátrányban a késedelme miatt.-kérte,bár inkább parancsnak hangzott.

-Rendben.-bólintott kelletlenül,s firkált valamit a jegyzetfüzetébe. Rám nézett,s kezével az üres székek irányába kalimpálva azt mondta:-Foglaljon helyet!

Greg nemsokkal később elhagyta a termünket,s tekintetem a már lázasan magyarázó férfira szegeztem. Másfél órán át papolt a múltheti cikkekről,mialatt egy diagramon hadonászott egy hurkapálcával. Gondolom ezzel a cikk népszerűségének a növekedését akarta nyomatékosítani. Végül úgy távoztam dél körül,hogy készítsek egy riportot az egyik feltörekvő pop bandával,s jövőhét hétfőre juttassam el hozzá azt. Kaptam egy cetlin pár e-mail címet,s telefonszámot. Ezek a banda tagjaié voltak. Azt mondta,hogy már a fiúk belementek az interjúba,de nekem kell egyeztetnem velük a részleteket. Szólt,hogy délután nézzek be a fotósokhoz,akik az első emeleten vannak,mivel az interjú mellé szükségem lesz egy pár képre is. Nem nagyon volt étvágyam,de csak hogy ne legyek éhen egész nap,lementem az ebédlőbe,s vettem egy almát. Leültem a tömegtől legtávolabbra eső asztalhoz,s nekiláttam szerény étkemnek. Ahogy körbenéztem,a régi iskolámat,annak menzáját idézte leginkább ez a hely. Itt is megvoltak a morgós konyhások,a menők sleppje,a nyomik sleppje és a kirekesztett újoncok,akiket még senki nem rangsorolt. Ez utóbbi esetben én és egy sötétszőke hajú lány,aki a terem túloldaláról nézett velem farkasszemet. Nem mert idejönni.

-Szia.-vágódott le a mellettem lévő székre egy molettebb,vörös hajú,s kedves arcú lány.
-Szia.
-Új vagy? Nem láttalak eddig még.
-Igen.-"A friss hús..."tettem hozzá fejben,s azon kezdtem el morfondírozni,hogy a csaj melyik bandától jött kémkedni. Beismerem,nem nézném ki belőle,hogy népszerű lenne,szóval...
-Akkor bizonyára te leszel az új riporterünk. Sokkal szimpatikusabb vagy mint Jane.
-Az ő helyére jöttem?
Bólintott.

-Örülök neki.

-Hogy hívnak?

-Kim.

-Eva.-mosolygott.
Evával könnyebb volt megtalálni a közös hangot,mint hittem. Ő is szereti a rockot és hobbiból gitározik. Beszélgettünk a kedvenc együtteseinkről,amiből meglepően sok közös,s arról,hogy mi szél hozott minket L.A.-be. Megtudtam még,hogy ő is vidékről jött,s hogy van egy nővére. Mellesleg fotósként van itt,szóval számomra ő egy főnyeremény. Barátságos,van humora és jó zenei ízlése. Élvezni fogom a vele való munkát.
-Na ne...-nézett az ajtó irányába. Követtem tekintetét,s az előbbi ajtó csapódáshoz már arc is társult.-Legyünk átlátszóak. Vagy bújjunk az asztal alá.-javasolta Eva.
-Miért?-méregettem a jövevényt. Érkezését halk morajlás követte,amit Ő figyelmen kívül hagyott. A menők arcára félelem ült ki,s a sarokba elvonuló kockákon sem látszott más.
-Mert mindenkivel szemét,lekezelő,s ellenséges. Mellesleg a takarítók azt is rebesgetik,hogy képes bárkin átgázolni,ha az neki útban van. Elvileg Trevort aki visszabeszélt neki a múltkor,félholtra verte a parkolóban. Mindenki fél tőle.
-Ki Ő,hogy ezt megteheti?-néztem hitetlenkedve a felénk tartó srácra.
-A főnök fia.
Mindenki csendben várta a fejleményeket,s döbbent arcok tömegével találtam szemben magam,mikor Greg leült mellém és átkarolt.
-Hiányoztam?