10.fejezet

~Kim~

Már csak húsz perc,és minden családtagom otthon lesz. Apám hazaér a munkahelyéről,Alex a gitár órájáról,Anya pedig a kertészetből,amit még négy évvel ezelőtt indított a legjobb barátnőjével. Bejelentkeznek,s eljön az elkerülhetetlen virtuális beszélgetés. Jó lenne,ha elmenne az áram. Vagy bekrepálna a router. Vagy a gépem...

-Ideges vagy?-ült le mellém Andy a hatalmas,fekete bőrkanapéra,ahol eleve kezemet tördelve ültem,és úgy tettem,mint akit érdekelnek a TLC-s divatguruk és a pipaszár lábú modelljeik.

-Kicsit.-vallottam be.-Nem akarom elszúrni.

-Nem szúrtál el semmit. És nem is fogsz. Csak tiszta vizet öntötök a pohárba,ennyi az egész.

-Nem ismered még őket.-sóhajtottam lemondóan. Mindig féltenek,és aki csak megkörnyékez,vagy csak barátkozni próbál velem,legyen az fiú vagy lány,nagyító alá kerül. Csoda hogy Kellin elviselte ezt. Nehezen hitték el a szüleim,hogy nem több számomra egy barátnál,pedig úgy bántunk egymással,mint két testvér. Egyetlen egy barátom volt gimnáziumban,s vele sem végződtek túl jól a dolgok. Inkább jobb nem is gondolni rá.... 

Azóta azt hiszik,volt már több "pasim" is,csak nekik nem mutattam be a szerencséseket. Hiába védekeztem,hogy egy életre elegem van a férfiakból,ők öcsémből indulnak ki,aki minden héten más lányt szédít... 

-Még.

-Oh,ne érezd magad szerencsésnek,szét fognak szedni.-vetítettem előre az erős sejtésem. 

Mielőtt még válaszolhatott volna,felcsendült egy számomra ismerős dallam,a Misfitstől a Die Die My Darling.

-Hallo?-szólt a mobiljába Andy.-Aha...Persze...Kihangosítalak.

-Jó.-hallottam Ash hangját a vonal végéről.-Szóval...nincs nálatok CC?

-Azt hittem veletek van.-értetlenkedett Andy.

-Mi is.-röhögött a készülékbe Ash.

-Mikor vettétek észre,hogy nincs meg?-gyanakodott.

-Kb.egy órája...Igazából annyira nem hiányzott,csak kéne az a kocka feje,mert nem indul Jake gépe.

-Ez szép...-nevettem.-Csak nem az igaz barátság kellemes esszenciája melengeti meg szívemet?

-Nem tudom mit szívtál,de hagyj nekem is!-kérte Ash.

-Mindenképp.

-Akkor,megkeresitek?

-Meg.-indultunk el a kihangosított telefonnal a keskeny folyosón. Először a folyosó elején lévő fürdőszobát néztük meg,de üres volt. Ezt persze a kihangosított Ashley-vel is közöltük. Utána az én szobámba nyitottunk be,ami szintén az volt. A konyhában már észre vettük volna,a nappaliból meg nem rég jöttünk ki,kizárt,hogy elkerülte volna a figyelmünket egy 180cm-es srác,fekete ruhában. Maradt Andy szobája. A szemközti ajtóra pillantottam,és rájöttem,hogy ittlétem során én még nem is láttam a szobáját belülről. Lenyomta a kilincset és sóhajtva lépett szürke lepedős ágyához. 

-Itt van.-nézett le az ott terpeszkedő,igazak álmát alvó CC-re.

-Felkeltsük?-szemlélődtem továbbra is. A falai neki is,akár csak nekem,kék színben pompáztak,s néhol elvétve poszterek tarkították. Csak egy éjjeli szekrénye volt,azon egy apró,fekete búrás lámpával,és egy palack vízzel. Ezzel szemben egy tolóajtós ruhásszekrény helyezkedett el,ami mellett két ablak és egy erkélyajtó kapott helyet.

-Hagyjuk még egy kicsit.-mosolyodott el halványan és ráterített egy vékony pokrócot a barátjára. Olyan testvéries mozdulat,gesztus volt,amit én,a tulajdon öcsémtől,Alextől évek óta nem kaptam...törődés,bizalom és őszinte szeretet volt benne. Lehet szégyen bevallani,de csodálatom mellett irigységet is éreztem. Irigy voltam,mert tudtam,ha én elalszom,nem lenne aki betakarna. Arra ébrednék,hogy fázom,s egyedül vagyok. Nagyon egyedül.

-CC bealudt.-mondta,miután behúzta maga mögött az ajtaját.

-Szuper. Mondjuk sejthettük volna,ha hajnali hatig fent lesz,előbb utóbb kidől. Mindegy. Ha felkel,szólnátok neki,hogy kerestük?-zárta rövidre a témát Ash.

-Igen. Hazaküldjük.
-Rendben. Kösz,sziasztok!
-Szia.-mondtam.
-Szia.-vetette oda Andy is,s letette. Órájára pillantott,szeme sarkából engem figyelt. Mindketten tudtuk,itt az idő.

Szaggatottan fújtam ki a levegőt,és törökülésbe helyezkedtem az ágyamon,Andy mellett,aki a laptopomon kattintgatott vadul. Nemsokára felugrott az aprócska Skype értesítő,ami jelezte,hogy aktívak. Egy percbe sem telt,máris jelezte a bejövő videóhívást. Haboztam. Már épp azon voltam,hogy lefújom a hadműveletet és bekamuzok valamit,csakhogy mentsem az irhám,de mégsem tettem. Andy kezét éreztem a sajátomon,s azt,hogy ujjait óvatosan rákulcsolja az enyéimre. Megszorította egy kicsit a kézfejem,s egy bátorító mosoly kíséretében odasúgta:"Nem lesz semmi baj. Elragadó leszek." Megmosolyogtam a magabiztosságát és fogadtam a hívást,anélkül,hogy elhúztam volna a kezem. Furcsa volt ez az egész helyzet,de azt hiszem abban a pillanatban csak az járt a fejemben,hogy szükségem van rá.
-Szia Anyu,szia Apu.
-Kim...-kezdték,de elakadtak,mihelyst észrevették Andyt. Apa összehúzott szemmel vizsgálgatta,valószínűleg a nevén gondolkodott.-És Andre...
-Andrew Dennis Biersack. Andy.-segítette ki kedvesen mosolyogva.
-Hogyne.-mondta Apám faarccal.
-Mondd Andrew,mit keresel a lányom szobájában?-kezdett bele a faggatózásba anyám.
-Az igazat megvallva Kim kért meg,hogy vegyek részt ebben a társalgásban. Úgy gondolja,jobb lenne,ha megismernének,s talán megkedvelnének.-meglepődtem Andy választékos szókincsén és tiszteletteljes mondatain,annak ellenére,hogy tudtam,nem holmi barbárral osztozom a lakáson. Mindössze idegennek hatott ez az oldala a laza énje mellett.
-Talán.-kötötte Apa az ebet a karóhoz.-Kimantha,esetleg szólnál valamit te is?
-Így van. Szeretném,ha észre vennétek,hogy nem kell aggódnotok értem. Andy nagyon felelősség teljes és rendkívül erkölcsös ember. Mindig megtartja a két lépés távolságot.-hazudtam,s próbáltam figyelmen kívül hagyni egymásba fonódó ujjainkat. Láttam,hogy Andy épp egy vigyort próbál elnyomni,de szerencsémre jó színész volt,akárcsak én.-Biztonságban vagyok ebben a lakásban,vele.
-Valóban?
Bólogattam.
-Ez esetben Andrew,lenne egy pár kérdésünk hozzád...-folytatta a vallatást Anya.
-Rendben. De megtennék,hogy Andy-nek szólítanak?
-Persze Andrew.-hagyta rá Apám.
Andy értetlenül nézett rám,én pedig vállat vontam,jelezve,nem ő az első,akit igyekszik kiidegelni.
-Azt a rohadt kurva istenit!-hajolt be a kamerába egy sötétbarna,már-már fekete lobonc. Már csak ő hiányzott...

-Hogy beszélsz fiam?-tenyerelte tarkón az öcsémet Anya,ami jól eső érzéssel töltött el.
-Anya,Ő itt Andy kibaszott Biersack!-folytatta a trágárkodást.
-Az lennék.-tette hozzá szerényen a jobbomon ülő srác.
-Ismered?-tudakolta Anya Alextől.
-Hogyne ismerném. Minden jó zenei ízléssel rendelkező ember ismeri.
-Akkor én valahol lemaradhattam. Szánalmasnak érzem magam.-jegyezte meg apám szarkasztikusan.
-Semmi gond Apa,megesik.-közölte ridegen öcsém,amit Apa elengedett a füle mellett. Ő volt általában a megértőbb,lazább fél,aki jobban kezelte a tinédzser kori lázongásokat,beszólásokat. Anya  pedig az a fél volt,aki mindig a békére és a rendre törekedett. Nem tűrte meg a káromkodásokat és a veszekedéseket a házban.-Andy,tegezhetlek ugye?-nyomult a monitor közepébe Alex.
-Persze. Nem vagyok olyan öreg...-jött rá a válasz.
-Remek. Szóval Andy a Black Veil Brides énekese.-tartotta a kiselőadást öcsém.
-Tehát előadóművész vagy Andrew?-ezt természetesen Apám kérdezte.
-Igen Mr.Black.-felelte mosolyogva,de tudtam,hogy nagyon kínosan érezheti magát...az öcsém sztárolja,Apám vallatja,Anyám szúrós szemekkel nyársalja fel a képernyőn keresztül. De ő csak mosolyog. A kedvemért. Édes istenem,miért ilyen aranyos?! Miért nem mondott nemet? Akkor nem lenne ekkora bűntudatom,azért mert egy szemét liba vagyok. Fogom a kezét,mégsem szeretnék többet barátságnál. Vagyis a szívem azt mondja szeretnék,az agyam viszont az ellenkezőjét állítja. Állandóan hárítom a közeledéseit,amit bár nem mutat ki,tudom hogy rosszul esik neki. De megvan rá az okom,hogy ezt tegyem. Megtanultam már,jobb az agyra hallgatni.-Egy rock banda frontembere vagyok.
-Szóval egy rocker.-húzta össze a szemét.-Tetoválásokkal és piercingekkel.
-Nem szeretem,ha beskatulyáznak. Nem vagyok rocker. Sem tetovált,piercinges lázadó.-mondta nyugodtan.
-Akkor mi vagy,fiam?-kérdezte Apám fitymáló fejjel,de olyan választ kapott,amire nem számított.
-Önmagam.
Apa és Anya elkerekedett szemmel néztek rá,Alex meg rajongva itta a szavait.
-Tudom,nem hangzik valami nagy számnak,de ez vagyok én. A tetoválásaim egy-egy szép emlék,fontos ember nyomai,amik teljessé tesznek,nem pedig valamiféle rocker baromság,amivel a "menőségem"-rajzolt idézőjeleket a levegőbe.-fitogtatom. Számomra mind jelentőséggel bír,s így van ez a piercingjeimmel is. Egyiket sem bántam meg,egy pillanatra sem,hisz ezek tettek azzá aki vagyok,akire büszke lehetek. Nem mondom,hogy hatalmas dolgokat tettem le az élet asztalára,de én elégedett vagyok a teljesítményemmel,s amit elértem.
Láttam a szüleimen,hogy nem nagyon tudnak ehhez mit szólni,talán azért,mert nagyon is kedvükre való választ kaptak. Sosem szerették azokat az embereket,akik úgymond "farkukat behúzva" sodródtak az árral,lesz ami lesz alapon. Andyről messziről lerítt,hogy neki nagy álma volt a BVB,amit valóra is váltott,és összehozott,önerejéből. Ami nem semmi. Könnyű feltűnni egy tehetségkutatóban,műsorban és hírnevet szerezni,de megdolgozni érte,kivívni az elismerést,nem az.
-Nos,köszönjük Andrew,nincs több kérdésünk.-köszörülte meg a torkát Apu.
-Ezt mire véljem?-zavarodott össze Andy.
-Örülök,hogy egy ilyen korrekt ember a lányom lakótársa.
-Köszönöm.-felelte meglepve.
-De ha megbántja,esküszöm felkeresem és...
-Köszi Apa,tudjuk.-mondtam szememet forgatva.
-Nos,nekem mennem kell.-mondta Anya.-Még el kell ültetnem egy pár  fikuszt.
-További szép estét Mrs.Black.-vigyorgott Andy,feltehetően a fikuszon. Bár én már ezerszer hallottam ezt a szót,az átlagosnál nagyobb lelkesedést kelt bennem.
-Szia Anyu.-integettem.
-Szia kicsim.-mosolygott rám. Szent a béke.
-Apa,te nem akarsz menni?-pofátlankodott a gép elé Alex.
-De.-sóhajtott Apu,de mielőtt még elment,összekócolta  Alex gondosan beállított fürtjeit.
-Kösz.-dünnyögte.-Kimi,tudod te sem hiányoznál.
-Bekaphatod.-motyogtam feltápászkodva az ágyról. Kinyújtóztam és a megszeppent Andyre néztem.
-Ugye nem akarsz itt hagyni,vele?-tátogta elkerekedett szemekkel,riadt arckifejezéssel.
Kárörvendő mosoly terült el az arcomon.
-Csak egy kicsit.
-Kérlek!-könyörgött látványosan szenvedő fejjel.
-Hozok kakaót neked is.-búcsúztam,s hallottam az épp becsukódó ajtóm mögül,amint az öcsém ráveti magát.
-Andy,spanom...

Nem siettem el a dolgot,ráérősen adagoltam a kakaóport a bögrék aljára és öntöttem le hideg tejjel. Szép lassan kavargattam,hogy a por feloldódjon,s csomómentes legyen. Nem melegítettem meg,mert nem tudtam Andy hogy issza. Magamból kiindulva arra jutottam,hogy a hideget könnyen lehet melegíteni,de a meleget nehezebb lehűteni,szóval nem tettem a mikróba az italokat. Negyed óráig sertepertéltem és pakolásztam a konyhába,ezzel húzva egy kicsit az időt,megnyújtva Andy kínzását. Kellett neki olyan jó fejnek lenni az öcsémmel... Öt óra. Valószínű már kikészítette a kis kullancs. Kezemben a két bögrével nyitottam be a szobámba.
-Ugye ezt nem gondoltad te sem komolyan?!-hitetlenkedett Andy,öcsémmel farkasszemet nézve a kamerán át.
-De. Valljuk be,komoly ellenfelek lennének...megeshet,hogy legyőzi.-erősködött Alex.
-Ne nevettess.-szólt pókerarccal.
-Nem tudtam hogy szereted,szóval...-nyújtottam Andy felé az egyik bögrét.
-Tökéletes.-vette át és egy aranyos félmosoly kíséretében belekortyolt.
-Miről van szó?-érdeklődtem.
-Superman vs. Batman.-tájékoztatott az öcsém.
-Batman. Egyértelmű.-vágtam rá.
-Na,szép.-vergődött Alex.-Ketten egy ellen.
-Töki,ez az a téma,amin nincs mit beszélni. 100%,hogy a földbe döngölné a kis beképzelt kriptonit...-rendezte le Andy.
-Elfogultak vagytok.-sóhajtott,majd elköszönt,mert Anya rárivallt,idézem:"Alexander,már öt óra is elmúlt,és házi feladatod is van. Ne akard,hogy kikapcsoljam a Wi-Fi-t!" Erre ő fénysebességgel nyomott ki minket.
-Nem is tudtam,hogy szereted Batmant.-ivott még egy kortyot a kakaójából Andy,aminek hatására egy vékony,barna bajusz szerűség képződött a szája felett.
-Imádom.-feleltem,de azon kaptam magam,hogy egy szalvétával gondoskodva törlöm le a bajuszkát. Kék szemeivel az arcomat pásztázta,eleinte a szemeimbe fúrva azt,majd az ajkaimra meredt. Éreztem,hogy a szívem egy fokkal hevesebben ver,szám kiszárad. Gyönyörű,telt ajkak,egy kacérul hívogató fém karikával,ragyogó szemek,tökéletes arc. Mindent megadtam volna,hogy levethessem gátlásaim,és a karjaiba omolva hagyjam,hogy játsszon velem...-Olyan vagy mint egy kisgyerek.-nevettem el magam és vállon boxoltam,ezzel kivégezve a meghitt hangulatot.
-Kösz.-röhögött kínosan.-Jut eszembe,rá kéne nézni CC-re.-sétált át a szemközti szobába. Nem nagyon volt mit csinálnom,vele tartottam.
-Fel kéne kelteni.-morfondírozott.-De hogyan?
-Megrázogatni? Szólongatni?-adtam ötletet.
Rosszfiús mosoly terült el a képen,majd nemes egyszerűséggel ráugrott alvó cimborájára.

-Kelj fel te seggfej!-szajkózta vidáman,szinte dalolászva.

-Szállj le rólam!-nyöszörgött a paplan alól. 

-Nem. Gyere Kim,szállj be te is!-invitált-s háttal keresztbe feküdt a doboson.

-Kérlek Kimi,könyörülj!-szenvedett. Megesett rajta a szívem. 

-Andy,szerintem már ébren van.-próbáltam lehúzni CCről,de magára rántott és ölelgetni kezdett.

-Eressz el!-sipákoltam és rúgkapálva küzdöttem a szabadulásomért. Andy háta alatt pedig CC tette ezt,kígyózó mozgásokkal.

-Andy,ha én innen kijutok...-csapkodott dühösen a félkómás srác.-Ne számíts semmi jóra. 

-Most úgy félek.-színészkedett,továbbra is szorongatva. 

-Jól teszed.-közöltem és titkos fegyveremet bevetve csikizni kezdtem. Ha már egyszer ilyen gyerekesek vagyunk.

-Nem vagyok csikis.-közölte érzelem mentes hangon. 

-Csakugyan?-hagytam abba.

-Csakugyan.-felelte magabiztosan.

-Akkor csak engedj el,kérlek szépen.-vetettem be a nyalizást.

-Nem.-mondta egyszerűen.
-Kééérlek.
-Nem.

 Nagyszerű ötletem támadt. A cél a szabadulás. Próbáltam sportszerű maradni,de ha ő így én is piszkos eszközökhöz nyúlok. Szemmagasságba kúsztam neki és ujjaimat játékosan végig futtattam a  nyakán lévő tetovált tollpihén.

-Tudod,én mindig elérem amit akarok.-suttogtam a fülébe,egy hajtincsét birizgálva. Karjait szorosabban körém fonta,érdeklődve várta a fejleményeket. Tartottam vele a szemkontaktust,s csípőmet lágyan ringattam az övé felett. Pupillái kitágultak,meglepettség és zavarodottság suhant át művészi arcán. Halk sóhaj hagyta el a száját,amibe beleborzongtam. Szemeiben valami furcsa,eddig még nem látott láng égett. Talán a vágy és az izgalom elegye lehetett,ami valószínűleg engem is hatalma alá kerített. Éreztem ahogy egy idegen melegség árasztja el a mellkasomat,elhomályosítva az elmém.  Közelebb hajoltam az ajkaihoz,s mielőtt még azok találkozhattak volna az enyéimmel megálltam. Szégyelltem magam,de jobban élveztem,mint kellett volna. 

-Mindig.-ejtettem ki ezt a szót,úgy,hogy a szám súrolta az övét,aztán...felemeltem egy párnát és az arcába csaptam. Kicsúsztam az elgyengült szorításból és kirángattam alóla a már félig szabad CC-t.

-Futás!-ragadtam karon,és rácsaptuk az ajtót Andyre.

-Ez nagyon kegyetlen volt.-jött ki a szobából szomorkodva.
-Mondod te,aki rám tehénkedett.-háborgott CC,de hálás volt amiért kimenekítettem.
-És kis híján halálra ölelgetett.-kontráztam.
-Öreg,szeretet hiányos vagy?-morgott tovább Chris.
-Ugyan.-legyintett Andy.-Valljátok be,hogy élveztétek!
-Elmész te a picsába...-zsörtölődött tovább CC és már csak a bejárati ajtó csapódása maradt utána.
-Majd megbékél.-rántott vállat Andy.-Mi jót csináljunk szépségem?-villantott egy ezer wattos mosolyt és félkézzel átkarolt. Ezt jól megcsináltam...
-Bocsi,de nekem most dolgom van.-hazudtam,lerázva a kezét a vállamról.-Szia.-tűntem el a szobámban.
Nem érdekelt,hogy alig van hat óra,fáradtan rogytam le az ágyamra,s dőltem el azon. A matrac besüppedt,s felvette az alakomat,a megfelelő támasztást adva ezzel. Jó volt csak feküdni és a plafont vizslatni. Az agyamban ezer meg ezer kérdés kavargott,ugyanazzal a személlyel kapcsolatban. De kimerült voltam velük foglalkozni. Túl kimerült.