~Andy~
Zihálva támaszkodtam meg a térdeimen a sarki éjjel-nappali előtt,és reménykedtem,ha benyitok,Ethelt találom a pult mögött. Nem mintha a többi boltos nem segített volna,elvégre "A vevő az első!",de ők sosem voltak olyan közvetlenek velem. Emlékszem,mikor legelőször voltam a kis üzletben,még alig ismertem a környéket,az embereket meg még annyira sem. Már három éve,hogy a bőr ruhás,tetovált,piercinges,tupírozott hajú énem,talpig war paint-ben,egy koncert után berontott az ajtón,s komótosan sétálgatva keresett egy erős kávét. A rosszalló és lenéző pillantások égettek,ahol értek,de mit sem törődve velük,nyugodtan mentem tovább a sorok között,amíg meg nem láttam Őt. Egy alacsony,szőke asszony,bolti egyenruhában szinte szenvedve ágaskodott,hogy felérje a legfelső polcot,s rápakolhassa a hőn áhított Nescafé strongomat. Mögé léptem,s halkan megkérdeztem,segítsek-e neki. Vártam,szinte már hallottam,amint visszautasít,mint az összes többi felszínes ember,de nem tette. Mosolyogva felém fordult,s bólintott. Miután mindet felpakoltam,megköszönte,s a pénztárhoz kísért a kávémmal együtt. Ott bemutatott a munkatársainak,az egekbe dicsérve lovagiasságom,engem ezzel teljesen zavarba hozva persze. Elérte,hogy félre tegyék előítéleteiket,s emberszámba vegyenek. Ő volt az első ember ebben a tetves városban,aki nem skatulyázott be,s alkotott rólam véleményt látatlanba. Azóta,ha tehetem,mindig itt vásárolok be,s ha összefutunk,váltunk pár szót. Hiába a kb.30 év korkülönbség köztünk,és annak ellenére,hogy az anyám lehetne,Ethel sosem oktat ki,úgy kezel,mint egy barátot. Én igyekszem visszafojtani a gyerekes énem,ő pedig elereszteni az övét,így megteremtve egyfajta hidat a generációink között.
-Szép estét!-nyitottam be.
-Neked is Kincsem!-jött Ethel hangja a leghátsó sorból.-Mi járatban ilyen későn?
-Annyira örülök,hogy te vagy most az éjszakai műszakban!-szaladtam hozzá.
-Legalább te örülsz neki.-ásított.
-Nem zavarok?
-Hát,mint látod,nem tolonganak a vásárlók. Ráérek.-tette fel az utolsó zacskó tésztát a polcra.-Baj van?-ráncolta a homlokát.
-Igazából nem is kicsi.-túrtam gondterhelten a hajamba.
-Hadd találjam ki. Nő van a dologban?
-Ilyen átlátszó lennék?-nevettem fel kínosan.
-Jó ember ismerő vagyok. Szóval?
-Emlékszel a lányra aki itt volt velem a minap?
-Kim ugye?
Bólintottam.
-Rendes kislánynak tűnik,annyira aranyosak voltatok együtt.-mosolygott,majd elkomorodott.-Mi történt?
-Dióhéjjban,az,hogy lassan egy hete alig szóltunk egymáshoz,s úgy viselkedünk mint két idegen. Szeretnék vele kibékülni,hogy minden olyan lehessen,mint rég. Ha csak ő nem szeretne többet barátságnál...-az utolsó mondatot szinte suttogtam,de meghallotta.
-Felteszem te szeretnél.
-Igen. Nagyon.
-És min kaptatok össze?
-Nem mondanám igazi veszekedésnek a dolgot...csak visszautasított,miután egyértelmű jelet adott. Azt hittem kellhetek egy olyan lánynak mint ő.
-Milyen lánynak?
-Egy kedves,szolid,okos lánynak,akivel pillanatok alatt megtalálom a közös hangot. Jó humora van,jó szíve,gyönyörű és kiszámíthatatlan. Sosem tudom mi jár a fejében.-mondtam sóhajtva.
-Te tényleg beleestél.-támasztotta meg az állát a kezén,s folytatta.-Szerintem van esélyed nála,ne keseredj el!
-Ezt miből gondolod?-szaladt fel a szemöldököm a homlokom tetejére.
-Abból,ahogy rád nézett,ahogy a közeledben viselkedett. Csak egy nő tudhatja mit érez a másik. Apró jelek,pillantások,gesztusok. Egy íratlan csajkódex.
-De akkor miért mond mást mint amit érez?-összezavarodtam. Talán mégsem lehetetlen a dolog?
-Mert még önmagával is hadakozik.
Elgondolkodtató csend állt be egy pillanatra,amit végül én törtem meg.
-Szóval,az igazi kérdésem az volna,hogy miképp engesztelhetném ki őt? Tanácstalan vagyok.
-Minden hölgynek gyöngéi a virágok. Köztudott.
-Nem hiszem,hogy találok most bárhol is nyitva virág árust...-vakartam meg a tarkóm.
-Akkor lepd meg reggelivel,és úgy kérj bocsánatot.
-Ugye tudod,hogy én még a vizet is odaégetném,ha lehetne?
-Hát,láttalak a félre sikerült palacsinta művelet után,szóval valami olyanra gondoltam,mint például a gofri.-tartott elém egy előre sütött,becsomagolt gofrit egy üveg nutellával.-Nem tudod elrontani és finom.-vont vállat.
-Élet mentő vagy!-öleltem meg a hozzám képest alacsony asszonyt. Mondjuk nehéz mellettem nem annak tűnni..
-Tudom,de ne szoríts kérlek! Sok ez már öreg csontjaimnak...-paskolta meg a hátam.
Másnap reggel Justin Bieber-Babyjére keltem,amit még Ash állított be rajta,mert megelégelte,hogy mindig elkések a próbákról. Idézem szavait: "Ha erre nem kelsz fel,és nem baszod földhöz a telefonod,semmire sem!" És milyen igaza volt. Dühösen,álmosan csaptam a készülékre,ami hál' istennek gyorsan elhallgatott. Nagyon rég nem keltem ilyen korán,legutóbb talán iskolás koromban,de akkor sem szívesen. Gyűlöltem a sulim,a tanárokat,az osztálytársaim és nem egy időben a szüleim is,amiért nem voltak hajlandóak átíratni egy másik intézménybe. Katolikus iskolába járattak,mert szerintük fontos volt a hit,és hogy ott csak jót tanulhatok... Abba viszont nem gondoltak,hogy a gyerekek mindenhol ugyan olyanok. Utálatosak,irigyek,s aki gyenge,különc,céltáblává,kitaszítottá válik. Mint én.
Kinyújtóztam,elszívtam egy szál cigit,puszta megszokásból és felöltöztem. Csendben sétáltam végig a reggeli félhomályban úszó folyosón egészen a fürdőszobáig. Ott arcot mostam,s kócos hajammal mit sem törődve a konyhába slattyogtam. Kitettem két tányérra két-két gofrit,s a tetejüket vastagon beborítottam nutellával. Főztem egy kis kávét (ehhez legalább értek) és ügyelve minden apró részletre,esztétikusan elrendeztem a reggelit asztalunkon.
-Gyerünk Andy!-motyogtam magam elé,kifújva a bent tartott levegőm Kim ajtaja előtt. Benyitottam.
Még aludt,valószínű pár perccel beelőztem az ébresztő óráját,mert ilyentájt szokott kelni. Aranyosan,békésen,az ágy közepén szétterülve szuszogott. Mellé guggoltam,hogy egy vonalba lehessek a fejével. Telt ajkai enyhén szétnyíltak,arcán nyugodtság tükröződött,haja kócosan takarta el a fél behunyt szemét. Gyönyörű volt.
-Kim.-kezdtem el simogatni az arcát,mire szempillái megremegtek egy kicsit.-Ébredj!
-Csak még öt perc,Anya!
-Kimó.-hívtam a becenevén,az egyik tincsével játszva,mire eljutott a tudatáig,ki ébresztgeti és felpattant a szeme.
-Te mit keresel itt?-ült fel. Hatalmas méretű pólója kuszán állt rajta,rövidnadrágja láttatni engedte formás lábait. Bassza meg,még mindig rohadtul gyönyörű,nekem pedig egyre piszkosabb gondolataim támadnak...
-Gondoltam a csodás,dobhártya simogató hangomra jobb kelni mint erre.-mutattam az épp megszólaló,irritálóan csipogó telefonra,amit pillanatokon belül leállított.
-El ne olvadj magadtól Biersack!-fogatta a szemét.
-Igyekszem.-sóhajtottam gondterhelten.-Amúgy,készítettem reggelit.-mosolyogtam angyalian,mire lesápadt.
-Mit?-vágott olyan aggódó fejet,amin nevetnem kellett.
-Nyugi,semmi olyat,amihez a "főzőtudományom" kevés lenne...
-Ne haragudj,de a "főzőtudományod"-mutogatott idézőjeleket a levegőbe.-szinte semmihez nem elég. Azt is csodálom,hogy eddig nem haltál éhen vagy gyújtottad magadra a konyhát.
-Aucs.-kaptam színészkedve a szívemhez.-Ez betalált.
-Bocsi.
Kikászálódott az ágyból,majd félkómásan a konyha felé tántorgott. Saját szemével akarta látni a dolgot,amiért nem hibáztatom... Meglepetten járta körül a megterített asztalt.
-Ki vagy te,és hol van Andy?
-Szeretne bocsánatot kérni.-remek,már egyes szám harmadik személyben beszélek magamról. De ki kell mondanom. Gyerünk....-Sajnálja,hogy egy nyomulós faszparaszt volt és szeretné,ha újra barátok lennétek. Persze még mindig beléd van zúgva,de annál fontosabb vagy neki,hogy ezzel elriasszon.-Elkomolyodtam,s közelebb léptem a dermedten álló lányhoz.-Fontos vagy nekem. Nagyon.
Mire észbe kaptam,már vékony karjait erősen körém fonta,mintha kapaszkodót keresne,s arcát a mellkasomba fúrta.
-Te is nekem.-gyenge hangja alig hallhatóan,de számomra mégis tisztán csengett. Nem tudom meddig álltunk egymást ölelve,de őszintén nem is érdekelt különösebben. Furcsa érzésem volt,mintha nem is én lennék mikor velem van...nyugodt,kiegyensúlyozott voltam,megtaláltam a helyem mellette,őt ölelve.
Lassan elhúzódott,szélesen rám mosolygott.
-Mi jót eszünk?
-Nutellás gofri lenne szerény reggelink. Kávéval.-húztam ki neki a székét,akárcsak egy úri ember.
-Csodás.-ült le.-Köszönöm.
-Igazán nincs mit.-vontam vállat,s helyet foglaltam vele szemben.
Egy darabig érdektelen témákról beszélgetve ettünk,majd egy hirtelen ötlettől vezérelve megszólaltam.
-Van kedved velem tölteni a napot?
-Kedvem az lenne,de sajnos ma nekem meló van.-kapta be az utolsó falatot.
-Meddig kell bent lenned a szerkesztőségben?
-Háromig. Utána szabad vagyok.
Még aludt,valószínű pár perccel beelőztem az ébresztő óráját,mert ilyentájt szokott kelni. Aranyosan,békésen,az ágy közepén szétterülve szuszogott. Mellé guggoltam,hogy egy vonalba lehessek a fejével. Telt ajkai enyhén szétnyíltak,arcán nyugodtság tükröződött,haja kócosan takarta el a fél behunyt szemét. Gyönyörű volt.
-Csak még öt perc,Anya!
-Kimó.-hívtam a becenevén,az egyik tincsével játszva,mire eljutott a tudatáig,ki ébresztgeti és felpattant a szeme.
-Te mit keresel itt?-ült fel. Hatalmas méretű pólója kuszán állt rajta,rövidnadrágja láttatni engedte formás lábait. Bassza meg,még mindig rohadtul gyönyörű,nekem pedig egyre piszkosabb gondolataim támadnak...
-Gondoltam a csodás,dobhártya simogató hangomra jobb kelni mint erre.-mutattam az épp megszólaló,irritálóan csipogó telefonra,amit pillanatokon belül leállított.
-El ne olvadj magadtól Biersack!-fogatta a szemét.
-Igyekszem.-sóhajtottam gondterhelten.-Amúgy,készítettem reggelit.-mosolyogtam angyalian,mire lesápadt.
-Mit?-vágott olyan aggódó fejet,amin nevetnem kellett.
-Nyugi,semmi olyat,amihez a "főzőtudományom" kevés lenne...
-Ne haragudj,de a "főzőtudományod"-mutogatott idézőjeleket a levegőbe.-szinte semmihez nem elég. Azt is csodálom,hogy eddig nem haltál éhen vagy gyújtottad magadra a konyhát.
-Aucs.-kaptam színészkedve a szívemhez.-Ez betalált.
-Bocsi.
Kikászálódott az ágyból,majd félkómásan a konyha felé tántorgott. Saját szemével akarta látni a dolgot,amiért nem hibáztatom... Meglepetten járta körül a megterített asztalt.
-Ki vagy te,és hol van Andy?
-Szeretne bocsánatot kérni.-remek,már egyes szám harmadik személyben beszélek magamról. De ki kell mondanom. Gyerünk....-Sajnálja,hogy egy nyomulós faszparaszt volt és szeretné,ha újra barátok lennétek. Persze még mindig beléd van zúgva,de annál fontosabb vagy neki,hogy ezzel elriasszon.-Elkomolyodtam,s közelebb léptem a dermedten álló lányhoz.-Fontos vagy nekem. Nagyon.
Mire észbe kaptam,már vékony karjait erősen körém fonta,mintha kapaszkodót keresne,s arcát a mellkasomba fúrta.
-Te is nekem.-gyenge hangja alig hallhatóan,de számomra mégis tisztán csengett. Nem tudom meddig álltunk egymást ölelve,de őszintén nem is érdekelt különösebben. Furcsa érzésem volt,mintha nem is én lennék mikor velem van...nyugodt,kiegyensúlyozott voltam,megtaláltam a helyem mellette,őt ölelve.
Lassan elhúzódott,szélesen rám mosolygott.
-Mi jót eszünk?
-Nutellás gofri lenne szerény reggelink. Kávéval.-húztam ki neki a székét,akárcsak egy úri ember.
-Csodás.-ült le.-Köszönöm.
-Igazán nincs mit.-vontam vállat,s helyet foglaltam vele szemben.
Egy darabig érdektelen témákról beszélgetve ettünk,majd egy hirtelen ötlettől vezérelve megszólaltam.
-Van kedved velem tölteni a napot?
-Kedvem az lenne,de sajnos ma nekem meló van.-kapta be az utolsó falatot.
-Meddig kell bent lenned a szerkesztőségben?
-Háromig. Utána szabad vagyok.
-Háromra ott vagyok érted.-jelentettem ki,majd bepakoltam a mosogatóba.
-Várni foglak.-perdült mellém,s nyomott egy puszit az arcomra. Meglepetten,értetlen fejjel néztem távolodó alakja felé,majd idétlenül vigyorogva elvonultam a szobámba.
~Kim~
Lehet kiszámíthatatlannak tűnök,de most az egyszer ebben a kibaszott életben,tudom mit akarok. Őt. Elég volt a kifogásokból,hárításokból. Tegnap volt elég időm átgondolni a dolgokat,és arra jutottam,nem kell ezt csinálnom. Nem kell eltaszítanom magamtól,és minden érzelmet kiölnöm magamból. Nem kell és nem is tudok. Ha a közelemben van,hevesebben ver a szívem,gyomrom mazsolaméretűre zsugorodik,mellkasomból furcsa melegség áramlik szét az egész testemben. Szeretem. Szeretem és nem fogok megvonni magamtól minden örömöt,és azt amit vele érzek,csak azért mert egy valakiben csalódtam. Lehet összetörtek,s lehet Ő is összefog,de nem bánom. Engedni fogom,és mosolyogva szedem össze a darabkáimat,azt mondogatva "Kurvára megérte.". Egyszer élek,és ha elszalasztanám ezt a csodás srácot,valószínű életem végéig bánnám.
Átöltöztem egy fekete farmerbe,fekete pólóba és piros flanel ingbe. Arcot és fogat mostam majd készítettem egy nagyon minimális sminket. Kihúztam szemhéjtussal a szemeim,szempillámra tettem egy kis spirált,majd hajam kifésültem,lófarokba kötöttem. Vállamon átvetettem táskám szíját és sietve bezártam a lakást. Az utcára kilépve kellemesen meleg levegő csapott meg. Szokásomhoz híven elővettem a telefonom,a jackdugóba bedugtam a fülhallgatót,és elindítottam az egyik örök kedvencemet,a Skillet-Awake and alive-ját. Imádtam,ahogy pillanatok alatt megváltozik a világ körülöttem. Minden másabbnak tűnt,pedig valójában cseppet sem változott. Az életerő és a lendület szinte megtöltötte a levegőt,mindezt egy zene hatására. Rövidesen a szerkesztőségbe értem,ahol sajnálatomra sikerült az egyik legelviselhetetlenebb asszisztensbe belebotlanom. Így ért véget egy jó reggel...
-Te meg hová sietsz?-terpesztett be elém Stephanie.
-Nem hiszem hogy sok közöd lenne hozzá.-szegtem fel az állam,hogy a szemébe nézhessek. Mivel én eleve alacsony vagyok,nem segít rajtam az sem,hogy a lapos talpú cipőket preferálom,ellenben ezzel a szőke libával,aki annak ellenére,hogy kb.175cm,még egy tűsarkút is lazán felvesz hozzá.
-Te velem így nem beszélhetsz.-jelentette ki,s haját átlökte a válla fölött.-Senki vagy te hozzám képest,flegma csitri. Ahogy végignézek rajtad,szerintem te gyakran jársz a kuka felé. Ha már ott vagy,dobd ki ezt is!-nyomott a kezembe egy üres kávés poharat.
Nagyon felment bennem a pumpa.
-Már nem akarlak elkeseríteni,de attól,hogy a főnöknek viszed a kávét,nem te leszel a Dalai Láma. Nem vagyok a csicskád,dobd ki magadnak,Hülye picsa.-löktem a lába elé a papír poharat,és miközben megkerültem,a vállammal cseppet sem óvatosan löktem rajta egyet. Persze,pont egy ilyen embernek sem nevezhető izé fog majd nekem dirigálni...
Méterekkel távolabb is hallottam az idegesítő vinnyogását,és fújtatását,ami egy kicsit elégedettséggel töltött el. Már négy öt napja bunkózik velem és beszólogat,szóval ez már nagyon kijárt neki... Greg szerint azért nem bír,mert elhappoltam előle a riporteri posztot,így már neki csak a kávék maradtak és az öltönyökért való rohangálás a tisztítóba. Szerintem viszont több is van mögötte.
Folytattam a feladatom,amit a napokban rám szabtak,mégpedig a már hét elején lezavart interjú utolsó simításait. Miután formailag,helyesírásilag és tartalmilag is rendben volt,leadtam Oscarnak,aki ezt egy halvány mosollyal nyugtázta. Legalább normális főnököm van.
Ezután az étkezőbe vonultam,ahol megláttam a sarokban üldögélő,veszekedő barátaim.
-Nem hiszem el,hogy mi barátok vagyunk.-rázta a fejét Greg.
-Ki mondta,hogy a barátod vagyok,Seggfej?-vágott vissza Eva.
-A vak is látja,hogy imádsz!
-A vak is látja,hogy egy barom vagy! És azt is látja,hogy a Nikon jobb mint a Canon.
Szóval fotós téma...
-Kim.-fordult felém Greg.-Segíts ezen a megtévelyedett lelken! Mondd meg neki,hogy a Canon gépem sokkal minőségibb és részletgazdagabb képeket készít mint az ő Nikonja,ezáltal jobb is annál. Fényévekkel.
-Bocs,de én ehhez nem értek.-ültem le közéjük.-Váltsunk témát!-ajánlottam. Elég volt mára a civakodásból.
-Támogatom.-szólt Eva.
-Akkor is jobb.-motyogta Greg.
-Tessék?-nézett rá Eva olyan fejjel,amitől még engem is kirázott a hideg. Ijesztő tud lenni néha...
-Semmi.-visszakozott.-Épp azon gondolkodtam,hogy mit egyek ebédre...
-Egyél szart. Több millió légy nem tévedhet.-oltotta be Eva,amin én már lassan fetrengve röhögtem. Hihetetlen szövegei vannak.
-Ha-ha-ha.-mondta fapofával Greg.
Épp mondani készült valamit,amit Eva telefonjának csörgése szakított meg.
-Pillanat.-nézett a képernyőre,majd félrevonult vele.
-Mi ez a nagy titkolózás?-méregette Greg.
-Nem tudom.
-És nem is érdekel?
-Majd elmondja ha úgy érzi. Tudod van olyan,hogy magánélet...
-Na ne mondd!-hüledezett megjátszva.
Pár perc múlva Eva teljesen lesápadva,a sírás határán állva ült le mellém. Még nem láttam ilyennek.
-Mi a baj?-hajoltam közelebb. Nem mondta ki azonnal a választ,valószínű még őt is hirtelen érte az a valami.
-Josh. Kidobott.-mondta,majd elsírta magát.
-Semmi baj.-öleltem át,hagyva hogy könnyei eláztassanak. Greg egy darabig némán ült,aztán lágyan megsimogatta a hátát.
-Meg sem érdemelt az a pöcs,ha telefonon át szakított veled.
-Így van. Egy könnycseppet nem ér.-helyeseltem.
-De én szerettem.-szipogta.
-Tudom.-simítottam végig a kezén.-Gyere,kimegyünk a mosdóba,rendbe szedlek,és hazamegyünk. Jó?-toltam el,hogy a szemébe tudjak nézni.-Tartunk egy csajos estét,azt is elfelejted,hogy az a féreg a világon van.
-De én még nem végeztem a képekkel.-törölte meg a szemét,ezzel még jobban elkenve a lefolyt sminkjét.
-Hagyd.-szólt közbe Greg.-Befejezem helyetted.
-Tuti?
-Tuti.-mosolygott rá.
-Köszönöm.-ölelte meg,majd engem kézen fogva a WC-be masírozott.
-Nem mehetek haza.-vetette a hátát a csempének.-Már féléve,hogy összeköltöztem Josh-val...nem akarok találkozni vele. Túl friss még ez az egész.-mázgálta tovább arcán a könnyes szemfestéket.
-Ha akarsz,aludhatsz ma nálunk. Andy-t nem zavarná,nekem meg kétszemélyes az ágyam...Szóval ha nem riaszt el,hogy álmodban egy párszor lerúgom a méhed,várlak szeretettel.-mosolyogtam rá,mire egy kicsit elnevette magát.
-Biztos hogy nem leszek útban?
-Biztos.-forgattam a szemem.
-Imádlak.-borult a nyakamba,mire átöleltem.
-Tudom.-röhögtem el magam.-Na,gyere,mossuk meg az arcod!
Hazafele úton némán sétált mellettem Eva,néha el-el pityeredett,majd összeszedte magát,és két sarokkal később újra rákezdte. Nem tudtam kiigazodni rajta,de annyit már láttam a lelki szemeimmel,hogy teljesen befordult és nehéz lesz felvidítani...
Kín szenvedve megmásztuk a lépcsők tömegét,majd mielőtt még elővehettem volna a kulcsom,kivágódott az orrom előtt az ajtó.
-Oh.-hökkent meg Andy,mivel majdnem nekem jött.-Épp most akartam eléd menni. Minden rendben van?
-Nem teljesen.-mutattam hátam mögé,ahová abban a szent minutumba ért be Eva,bucira bőgött fejjel.
-Te vagy biztos Andy.-nyöszörögte lihegve.
-Te pedig Eva.-állt odébb az ajtóból,hogy bemehessünk.
-Tudod,ha jobb kedvem lenne,a nyakadba ugornék,és nem valószínű,hogy ebben az életben megszabadulnál tőlem,de mivel nincs,ezért csak annyit,hogy jók vagytok. És várom a következő albumotokat.
-Köszönöm.-mosolygott rá Andy.-Mi történt?
-A barátja telefonon át szakított vele.-mondtam helyette,nehogy rákezdje megint a sírást.
-Mekkora egy tahó...-csóválta a fejét.
-És még csak azt sem tudom miért!-tört ki a zokogás Evából. A kanapéhoz vezettem,ahol leültettem,és a hátát simogattam,hátha megnyugszik.
-Mert egy paraszt. Jobbat érdemelsz nála.-bölcselkedett Andy.
-De miért fáj ennyire?-borult a vállamra. Fasza,összefikázza az ingem...
-El fog múlni. Hidd el!-biztatta.
-Mikor?-dünnyögte a vállamba.
-Ha engeded,hogy segítsünk,már estére azt is elfelejted hogy Joshua a világon van!-dobtam fel az ötletem,amit két elkerekedett szempár díjazott.-Kezembe vehetem az irányítást?-kérdeztem Evát. Jó vagyok a búfelejtésben...ahhoz legalább értek.
Heves bólogatásba kezdett.
-Szuper.-csaptam össze a tenyerem és diktátor üzemmódba váltottam.-Andy,te hívd fel a srácokat,hogy jöjjenek át,és hozzanak jó sok piát. Ma korán bebaszunk!-Andy döbbenten bámult rám.
-Basszus.-motyogta.-Te aztán nem vagy semmi!
Elmosolyodtam,majd folytattam.
-Eva,te szedd rendbe egy kicsit magad. Ha szeretnél átöltözni,a szekrényemben tudod hol találod a melegítőalsókat és a pólókat. Én pedig elugrok a boltba,és felvásárolok jó pár bödön fagyit,egy vagon oreoval és csokival.
-Nem vagyok biztos benne,hogy ez jó ötlet...-mismásolt Eva.
-Hé.-ragadtam meg a vállát.-Bízz bennem! Jót akarok az én egy szem barátnőmnek.-szorítottam magamhoz.
-Tudom. De megfulladok.-nyekergett.
Röhögve engedtem el.
-Ki ne akarna a karjaim közt meghalni?-tettem fel a költői kérdést.
-Én.-sunnyogott be a szobámba.
-Láttam ám azt a mosolyt Evangeline!-ordítottam utána,amire egy ajtócsapódás volt a válasz.
-Szép dolog,hogy ennyire próbálkozol.-hallottam meg Andy mély,karcos hangját.
-Nem adom fel,amíg nem látom ugyanazt az Evát,akivel még néhány órája gondfeledten nevetgéltünk. Én vagyok az egyetlen barátnője. Úgy ahogy ő is nekem. Számíthat rám,ez természetes.
-Rendben lesz?-biccentett a folyosó irányába.
-Remélem. Azért majd ránézhetnél.-fúrtam a tekintetem az övébe. Tudta nagyon is jól,mitől féltem.
-Rá fogok.
-Köszönöm.
Az édességeket gyorsan beszereztem,mellesleg cseppet sem néztek rám furán,amikor felpakoltam a szalagra 5 hatalmas doboz fagyit,3 tábla csokit és 6 nagy kiszereléses oreo-t 3 zacskó m&m-sel. Á,dehogy.
Lelöktem a nappali dohányzó asztalára a cuccokat,és vártuk,hogy megérkezzenek a fiúk a piákkal. Nem tudom sikerül-e feldobnunk depressziós barátnőmet,de annyit igen,ez egy feledhetetlen,"Leisszuk magunkat a sárga földig!"este lesz,amit lehet,hogy megbánunk a későbbiekben. Nagyon...
-Várni foglak.-perdült mellém,s nyomott egy puszit az arcomra. Meglepetten,értetlen fejjel néztem távolodó alakja felé,majd idétlenül vigyorogva elvonultam a szobámba.
~Kim~
Lehet kiszámíthatatlannak tűnök,de most az egyszer ebben a kibaszott életben,tudom mit akarok. Őt. Elég volt a kifogásokból,hárításokból. Tegnap volt elég időm átgondolni a dolgokat,és arra jutottam,nem kell ezt csinálnom. Nem kell eltaszítanom magamtól,és minden érzelmet kiölnöm magamból. Nem kell és nem is tudok. Ha a közelemben van,hevesebben ver a szívem,gyomrom mazsolaméretűre zsugorodik,mellkasomból furcsa melegség áramlik szét az egész testemben. Szeretem. Szeretem és nem fogok megvonni magamtól minden örömöt,és azt amit vele érzek,csak azért mert egy valakiben csalódtam. Lehet összetörtek,s lehet Ő is összefog,de nem bánom. Engedni fogom,és mosolyogva szedem össze a darabkáimat,azt mondogatva "Kurvára megérte.". Egyszer élek,és ha elszalasztanám ezt a csodás srácot,valószínű életem végéig bánnám.
Átöltöztem egy fekete farmerbe,fekete pólóba és piros flanel ingbe. Arcot és fogat mostam majd készítettem egy nagyon minimális sminket. Kihúztam szemhéjtussal a szemeim,szempillámra tettem egy kis spirált,majd hajam kifésültem,lófarokba kötöttem. Vállamon átvetettem táskám szíját és sietve bezártam a lakást. Az utcára kilépve kellemesen meleg levegő csapott meg. Szokásomhoz híven elővettem a telefonom,a jackdugóba bedugtam a fülhallgatót,és elindítottam az egyik örök kedvencemet,a Skillet-Awake and alive-ját. Imádtam,ahogy pillanatok alatt megváltozik a világ körülöttem. Minden másabbnak tűnt,pedig valójában cseppet sem változott. Az életerő és a lendület szinte megtöltötte a levegőt,mindezt egy zene hatására. Rövidesen a szerkesztőségbe értem,ahol sajnálatomra sikerült az egyik legelviselhetetlenebb asszisztensbe belebotlanom. Így ért véget egy jó reggel...
-Te meg hová sietsz?-terpesztett be elém Stephanie.
-Nem hiszem hogy sok közöd lenne hozzá.-szegtem fel az állam,hogy a szemébe nézhessek. Mivel én eleve alacsony vagyok,nem segít rajtam az sem,hogy a lapos talpú cipőket preferálom,ellenben ezzel a szőke libával,aki annak ellenére,hogy kb.175cm,még egy tűsarkút is lazán felvesz hozzá.
-Te velem így nem beszélhetsz.-jelentette ki,s haját átlökte a válla fölött.-Senki vagy te hozzám képest,flegma csitri. Ahogy végignézek rajtad,szerintem te gyakran jársz a kuka felé. Ha már ott vagy,dobd ki ezt is!-nyomott a kezembe egy üres kávés poharat.
Nagyon felment bennem a pumpa.
-Már nem akarlak elkeseríteni,de attól,hogy a főnöknek viszed a kávét,nem te leszel a Dalai Láma. Nem vagyok a csicskád,dobd ki magadnak,Hülye picsa.-löktem a lába elé a papír poharat,és miközben megkerültem,a vállammal cseppet sem óvatosan löktem rajta egyet. Persze,pont egy ilyen embernek sem nevezhető izé fog majd nekem dirigálni...
Méterekkel távolabb is hallottam az idegesítő vinnyogását,és fújtatását,ami egy kicsit elégedettséggel töltött el. Már négy öt napja bunkózik velem és beszólogat,szóval ez már nagyon kijárt neki... Greg szerint azért nem bír,mert elhappoltam előle a riporteri posztot,így már neki csak a kávék maradtak és az öltönyökért való rohangálás a tisztítóba. Szerintem viszont több is van mögötte.
Folytattam a feladatom,amit a napokban rám szabtak,mégpedig a már hét elején lezavart interjú utolsó simításait. Miután formailag,helyesírásilag és tartalmilag is rendben volt,leadtam Oscarnak,aki ezt egy halvány mosollyal nyugtázta. Legalább normális főnököm van.
Ezután az étkezőbe vonultam,ahol megláttam a sarokban üldögélő,veszekedő barátaim.
-Nem hiszem el,hogy mi barátok vagyunk.-rázta a fejét Greg.
-Ki mondta,hogy a barátod vagyok,Seggfej?-vágott vissza Eva.
-A vak is látja,hogy imádsz!
-A vak is látja,hogy egy barom vagy! És azt is látja,hogy a Nikon jobb mint a Canon.
Szóval fotós téma...
-Kim.-fordult felém Greg.-Segíts ezen a megtévelyedett lelken! Mondd meg neki,hogy a Canon gépem sokkal minőségibb és részletgazdagabb képeket készít mint az ő Nikonja,ezáltal jobb is annál. Fényévekkel.
-Bocs,de én ehhez nem értek.-ültem le közéjük.-Váltsunk témát!-ajánlottam. Elég volt mára a civakodásból.
-Támogatom.-szólt Eva.
-Akkor is jobb.-motyogta Greg.
-Tessék?-nézett rá Eva olyan fejjel,amitől még engem is kirázott a hideg. Ijesztő tud lenni néha...
-Semmi.-visszakozott.-Épp azon gondolkodtam,hogy mit egyek ebédre...
-Egyél szart. Több millió légy nem tévedhet.-oltotta be Eva,amin én már lassan fetrengve röhögtem. Hihetetlen szövegei vannak.
-Ha-ha-ha.-mondta fapofával Greg.
Épp mondani készült valamit,amit Eva telefonjának csörgése szakított meg.
-Pillanat.-nézett a képernyőre,majd félrevonult vele.
-Mi ez a nagy titkolózás?-méregette Greg.
-Nem tudom.
-És nem is érdekel?
-Majd elmondja ha úgy érzi. Tudod van olyan,hogy magánélet...
-Na ne mondd!-hüledezett megjátszva.
Pár perc múlva Eva teljesen lesápadva,a sírás határán állva ült le mellém. Még nem láttam ilyennek.
-Mi a baj?-hajoltam közelebb. Nem mondta ki azonnal a választ,valószínű még őt is hirtelen érte az a valami.
-Josh. Kidobott.-mondta,majd elsírta magát.
-Semmi baj.-öleltem át,hagyva hogy könnyei eláztassanak. Greg egy darabig némán ült,aztán lágyan megsimogatta a hátát.
-Meg sem érdemelt az a pöcs,ha telefonon át szakított veled.
-Így van. Egy könnycseppet nem ér.-helyeseltem.
-De én szerettem.-szipogta.
-Tudom.-simítottam végig a kezén.-Gyere,kimegyünk a mosdóba,rendbe szedlek,és hazamegyünk. Jó?-toltam el,hogy a szemébe tudjak nézni.-Tartunk egy csajos estét,azt is elfelejted,hogy az a féreg a világon van.
-De én még nem végeztem a képekkel.-törölte meg a szemét,ezzel még jobban elkenve a lefolyt sminkjét.
-Hagyd.-szólt közbe Greg.-Befejezem helyetted.
-Tuti?
-Tuti.-mosolygott rá.
-Köszönöm.-ölelte meg,majd engem kézen fogva a WC-be masírozott.
-Nem mehetek haza.-vetette a hátát a csempének.-Már féléve,hogy összeköltöztem Josh-val...nem akarok találkozni vele. Túl friss még ez az egész.-mázgálta tovább arcán a könnyes szemfestéket.
-Ha akarsz,aludhatsz ma nálunk. Andy-t nem zavarná,nekem meg kétszemélyes az ágyam...Szóval ha nem riaszt el,hogy álmodban egy párszor lerúgom a méhed,várlak szeretettel.-mosolyogtam rá,mire egy kicsit elnevette magát.
-Biztos hogy nem leszek útban?
-Biztos.-forgattam a szemem.
-Imádlak.-borult a nyakamba,mire átöleltem.
-Tudom.-röhögtem el magam.-Na,gyere,mossuk meg az arcod!
Hazafele úton némán sétált mellettem Eva,néha el-el pityeredett,majd összeszedte magát,és két sarokkal később újra rákezdte. Nem tudtam kiigazodni rajta,de annyit már láttam a lelki szemeimmel,hogy teljesen befordult és nehéz lesz felvidítani...
Kín szenvedve megmásztuk a lépcsők tömegét,majd mielőtt még elővehettem volna a kulcsom,kivágódott az orrom előtt az ajtó.
-Oh.-hökkent meg Andy,mivel majdnem nekem jött.-Épp most akartam eléd menni. Minden rendben van?
-Nem teljesen.-mutattam hátam mögé,ahová abban a szent minutumba ért be Eva,bucira bőgött fejjel.
-Te vagy biztos Andy.-nyöszörögte lihegve.
-Te pedig Eva.-állt odébb az ajtóból,hogy bemehessünk.
-Tudod,ha jobb kedvem lenne,a nyakadba ugornék,és nem valószínű,hogy ebben az életben megszabadulnál tőlem,de mivel nincs,ezért csak annyit,hogy jók vagytok. És várom a következő albumotokat.
-Köszönöm.-mosolygott rá Andy.-Mi történt?
-A barátja telefonon át szakított vele.-mondtam helyette,nehogy rákezdje megint a sírást.
-Mekkora egy tahó...-csóválta a fejét.
-És még csak azt sem tudom miért!-tört ki a zokogás Evából. A kanapéhoz vezettem,ahol leültettem,és a hátát simogattam,hátha megnyugszik.
-Mert egy paraszt. Jobbat érdemelsz nála.-bölcselkedett Andy.
-De miért fáj ennyire?-borult a vállamra. Fasza,összefikázza az ingem...
-El fog múlni. Hidd el!-biztatta.
-Mikor?-dünnyögte a vállamba.
-Ha engeded,hogy segítsünk,már estére azt is elfelejted hogy Joshua a világon van!-dobtam fel az ötletem,amit két elkerekedett szempár díjazott.-Kezembe vehetem az irányítást?-kérdeztem Evát. Jó vagyok a búfelejtésben...ahhoz legalább értek.
Heves bólogatásba kezdett.
-Szuper.-csaptam össze a tenyerem és diktátor üzemmódba váltottam.-Andy,te hívd fel a srácokat,hogy jöjjenek át,és hozzanak jó sok piát. Ma korán bebaszunk!-Andy döbbenten bámult rám.
-Basszus.-motyogta.-Te aztán nem vagy semmi!
Elmosolyodtam,majd folytattam.
-Eva,te szedd rendbe egy kicsit magad. Ha szeretnél átöltözni,a szekrényemben tudod hol találod a melegítőalsókat és a pólókat. Én pedig elugrok a boltba,és felvásárolok jó pár bödön fagyit,egy vagon oreoval és csokival.
-Nem vagyok biztos benne,hogy ez jó ötlet...-mismásolt Eva.
-Hé.-ragadtam meg a vállát.-Bízz bennem! Jót akarok az én egy szem barátnőmnek.-szorítottam magamhoz.
-Tudom. De megfulladok.-nyekergett.
Röhögve engedtem el.
-Ki ne akarna a karjaim közt meghalni?-tettem fel a költői kérdést.
-Én.-sunnyogott be a szobámba.
-Láttam ám azt a mosolyt Evangeline!-ordítottam utána,amire egy ajtócsapódás volt a válasz.
-Szép dolog,hogy ennyire próbálkozol.-hallottam meg Andy mély,karcos hangját.
-Nem adom fel,amíg nem látom ugyanazt az Evát,akivel még néhány órája gondfeledten nevetgéltünk. Én vagyok az egyetlen barátnője. Úgy ahogy ő is nekem. Számíthat rám,ez természetes.
-Rendben lesz?-biccentett a folyosó irányába.
-Remélem. Azért majd ránézhetnél.-fúrtam a tekintetem az övébe. Tudta nagyon is jól,mitől féltem.
-Rá fogok.
-Köszönöm.
Az édességeket gyorsan beszereztem,mellesleg cseppet sem néztek rám furán,amikor felpakoltam a szalagra 5 hatalmas doboz fagyit,3 tábla csokit és 6 nagy kiszereléses oreo-t 3 zacskó m&m-sel. Á,dehogy.
Lelöktem a nappali dohányzó asztalára a cuccokat,és vártuk,hogy megérkezzenek a fiúk a piákkal. Nem tudom sikerül-e feldobnunk depressziós barátnőmet,de annyit igen,ez egy feledhetetlen,"Leisszuk magunkat a sárga földig!"este lesz,amit lehet,hogy megbánunk a későbbiekben. Nagyon...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése